Letépte a szél egy nagykanizsai magasház szigetelését
Az erős szél letépte egy nagykanizsai tízemeletes épület déli oldalának nemrég készült szigetelését, a lehulló darabok megrongáltak egy személyautót is hétfőn kora délután. A kivitelező az MTI-nek azt mondta: vállalja a helyreállítást és a kártérítést.
AZ MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta,
hogy a szél a tizedik emelet magasságából lefelé szinte a földszintig
letépte a hungarocell szigetelőlapokat a rajta lévő vakolattal együtt. A
szigetelőanyagot tartó műanyag dübeleket kitépte a falból, és a
legalább száz négyzetméteres felületről leszakadó anyagdarabok a járdára
és a parkolóra hullottak.
A kora délutáni baleset idején senki
nem tartózkodott a ház tövében, de egy ott parkoló személyautó tetejét
teljesen behorpasztotta, a hátsó szélvédőjét pedig betörte a rázúduló
törmelék. A helyszínre érkező nagykanizsai tűzoltók létráról
bontották le a falon lógó és le nem szakadt szigetelőtáblákat.
A
panelprogram keretében 2006-ban készült el a Rózsa utcai épület teljes
szigetelése, de ezt tavaly - még garanciális keretek között - a
kivitelezőnek javítania kellett. Markotán Tibor, az épület közös
képviselője az MTI-nek azt mondta: ugyanazon a falon, de az alsó felén
hasonló probléma volt, bár akkor a mostaninál kisebb felületen szakadt
le a szigetelés.
Fejes Tibor, a ház felújítását végző Comfort
Panel Kft. ügyvezetője az MTI megkeresésére elmondta: egyelőre nem
tudja, hogy mi okozhatta a balesetet, de vállalják a helyreállítással és
a kártérítéssel kapcsolatos, várhatóan több millió forintos költséget.
Azt
mondta, hogy évente 80-100 ezer négyzetméternyi felületen végeznek
szigetelési munkálatokat, de hasonló gondok eddig még nem voltak. Jó
minőségű ragasztóanyagot és dübeleket használnak a hungarocell táblák
rögzítéséhez, ezért sem érti hogy, mi történhetett. Feltételezése
szerint talán a ragasztóanyag nem köthetett meg eléggé, mert a ház
felújítását már hidegebb időben, tél eleji időszakban végezték el.
A kivitelező hozzátette, hogy a vakolat és a dübel gyártója is felméri a helyzetet, de a cége szakmai presztízsből is vállalja a helyreállítást, valamint az okozott károk megtérítését.
Cikkajánló:
$$2631$$
$$2630$$
$$2629$$