Szerződésbontással fenyeget Újbuda
Amennyiben a Hadik kávéház nem nyílik meg májusban, Újbuda szerződést bont az üzemeltetésre szerződött kft.-vel - közölte Molnár Gyula (MSZP) XI. kerületi polgármester az MTI-vel csütörtökön.
Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy mikor nyit a
kávéház, úgy fogalmazott: "vagy most májusban kinyit, vagy soha". A
kerületi vezető ezzel arra utalt, hogy az Újbuda szívében, a Bartók Béla
úti Gárdonyi szoborhoz közeli híres kávéház megnyitása már öt éve
húzódik.
Molnár Gyula azt mondta, ha ebben a hónapban nem nyit ki
a kávéház, akkor valószínűleg szerződést bontanak az ingatlant bérlő
céggel, mert "ezt már nem lehet tovább húzni". Közlése szerint a
XII. kerületnek kell kiadnia a használatbavételi engedélyt, ám jelenleg
egy gázbekötési papírra várnak. (Azért a XII. kerület az illetékes, mert
az ingatlan a XI. kerület tulajdona, de saját ügyében nem járhat el a
hivatal.)
Molnár Gyula úgy tudja, ha megérkezik a gázbekötési
engedély, akkor a XII. kerület azonnal kiadja a működési engedélyt. A
polgármester először 2005 októberében jelentette be, hogy a kerület
napjára, november 11-ére újra megnyitja kapuit az 1930-as évek híres
kávéháza. A Hadik azonban azóta sem látogatható, noha az önkormányzat
rendre azt ígérte, hogy a kerület napját már itt rendezik meg.
2009
novemberében ugyan megnyílt a kávéház a novemberi ünnepség napjaira, ám
néhány nappal később szétszedték a berendezést, és az üvegablakokat
újra papírokkal takarták le, azzal a kiírással: Hamarosan nyitunk.
A Hadik volt évekig Karinthy Frigyes és más írók törzshelye. Az épület érdekessége továbbá, hogy annak tetőterében élt a XIX. század második felében Csontváry Kosztka Tivadar festőművész, és ezt a lakást ma is művészeknek adják bérbe.
Cikkajánló:
$$2639$$
$$2638$$
$$2637$$