Alulbiztosítottak a lakások
A lakásbiztosítások jelentős része nem nyújt kellő fedezetet az esetleges károkra, a lakások alulbiztosítottak; az ágazat szakértői szerint ez még annál is nagyobb probléma, hogy a válság miatt a megelőző évtized folyamatos növekedése után az utóbbi másfél évben csökkent a lakásbiztosítások száma - írta keddi számában a Népszabadság.
Magyarországon a 4,3 millió lakás és nyaraló 72
százaléka rendelkezik biztosítással, amely ugyan nemzetközi
összehasonlításban nem számít rossz aránynak, a tapasztalatok szerint
azonban általában éppen a legveszélyeztetettebb ingatlanokat nem védik
tulajdonosaik, illetve gyakran olyanok nem kötnek biztosítást, akiknek
esélyük sincs, hogy saját erőből pótolják értékeiket.
Míg 1997
óta évente legalább 20–40 ezerrel nőtt a lakásbiztosítások állománya, az
utóbbi időben megfordult a trend. Tavaly mintegy 30 ezerrel csökkent a
szerződések száma, s a folyamat idén sem állt meg: jelenleg 38 ezerrel
kevesebb lakásbiztosítást kezelnek a cégek, mint 2008 végén - írta a
Népszabadság.
A lap szerint a biztosítók ugyan évente egyszer, általában az inflációval megegyező mértékben kiigazítják a szerződéses értéket, amit az ügyfelek döntő többsége el is fogad, ám ez önmagában még nem elég, ha az ingatlan értéke ennél nagyobb mértékben emelkedik, vagy például egy új, drágább tévével vagy mosógéppel cseréljük le a már meglévő készüléket.
Cikkajánló:
$$2662$$
$$2661$$
$$2660$$