Hosszabb távú lakásprogramot sürget az ÉVOSZ
Bármilyen lakásprogramot is indít a kormány, az csak akkor lesz hatásos, ha legalább 8-10 évre elegendő és kiszámítható forrás van mögötte - egyebek mellett ezt is tartalmazza az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által, az építőipart sújtó problémák megoldására készült javaslat.
A kormány lakásprogramja az első lakás
megszerzését, valamint a meglévő lakások energiatakarékos felújítást
szolgálja - áll a javaslatban. Ez utóbbi évi 200 ezer lakás felújítását
jelentené. Ez a szám úgy jött ki, hogy a meglévő 4,2 millió lakás
mindegyikét 20 évente átfogóan fel kell újítani.
A javaslat
külön fejezete szól az építések finanszírozásáról. A tőkeszegény
kivitelező vállalkozások saját erőből nem tudják finanszírozni a
munkájukat, ezért az ÉVOSZ javasolja a fedezetkezelő kiiktatást a
rendszerből. Helyette az irreálisan alacsony vállalási árak kategorikus
megtiltását javasolja. Ennek módja az, hogy az ágazati kollektív
szerződésben szereplőnél alacsonyabb rezsióradíjjal számolt ajánlatokat
kötelezően ki kelljen zárni a közbeszerzési ajánlatok értékelésekor.
Javasolja
még a szakmai szervezet a megrendelők által kikötött feltétel nélküli
bankgarancia megtiltását, valamint a vállalkozó által adandó garanciák
csökkentését. Ugyanakkor a megrendelő is adjon biztosítékot arra, hogy a
munka elkészültekor fizetni fog.
Egy másik javaslat a bírósági
eljárásokat gyorsítaná fel úgy, hogy ha perre megy a kivitelező és a
megrendelő, akkor a tényállást utólag ne lehessen módosítani, és
magasabb értékhatárig legyen alkalmazható az egyszerűsített eljárás.
A
javaslat egy másik fejezete a közbeszerzésekkel kapcsolatos
módosításokat tartalmazza. A közbeszerzésekre készüljön költségbecslési
segédlet, és az ajánlatkérő először ezzel kalkulálja a kért építmény
árát. Amennyiben az ár magasabb lesz, mint a rendelkezésére álló forrás,
akkor ne írjon ki közbeszerzést. Azt az ajánlatot pedig, amely akár
le-, akár felfelé 15 százaléknál többel tér el a mérnök-ártól, kötelező
legyen kizárni a versenyből. Ezen túl a legjobb ár-érték arány
kiválasztását megkönnyítendő - az ÉVOSZ közreműködésével - készüljön egy
közbeszerzési kézikönyv.
A közbeszerzéseknél külön értékelési
szempont legyen az energiatakarékos építés - javasolja a szakmai
szervezet.
A szakképzéssel foglalkozó fejezet - egyebek mellet -
azt javasolja, hogy az építési ágazat által évente befizetett 6-7
milliárd forint szakképzési hozzájárulást egészében forgassák vissza az
ágazatba, mert jelenleg annak csak 10-15 százaléka kerül vissza oda. A
szakképzés felgyorsítása azért fontos, mivel a következő években több
tízezer szakmunkás fog hiányozni az ágazatból.
Végül az építési szabályok egyszerűsítésére, továbbá az eljárási határidők rövidítésére tesz javaslatot az ÉVOSZ.
Cikkajánló:
$$2670$$
$$2669$$
$$2668$$