Közel egymilliárdból újulna meg Balassagyarmat városközpontja
Nettó 880,5 millió forintra becsüli Balassagyarmat Város Önkormányzata a városközpont rehabilitációjának költségeit, a munkákra kiírt nyílt tender a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A rehabilitáció helyszíne a Rákóczi fejedelem út, az Óváros tér, valamint az Ady Endre utca. A munka része - egyebek mellett - 3.804 négyzetméter kockakő burkolat bontása, 4.800 négyzetméternyi szegély készítése, továbbá 2.887 négyzetméter nagykockakő és 22.148 négyzetméter térburkoló kő lerakása is. Ezek mellett közművezetékeket kell cserélni, és kiépíteni a közvilágítást is.
Nem tehet ajánlatot az a
vállalkozó, akinek az utolsó három évben a közútépítési és közműépítési
tevékenységből származó nettó árbevétele évente nem érte el a nettó 650
millió forintot. Az ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy az építés
aktuális fázisának finanszírozására minimum 100 millió forint a
rendelkezésére áll.
Az ajánlattételi határidő július 2. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes, de a vállalási ár a döntő értékelendő szempont. Az eredményhirdetés tervezett időpontja július 13., míg a szerződéskötésé augusztus 2.
Cikkajánló:
$$2665$$
$$2664$$
$$2663$$