Lakásépítésbe fogtak, bronzkori telepet találtak
Bronzkori leletekre bukkantak szociális lakások építése közben a rimaszombati járásbeli Abafalván - írja az Új Szó című szlovákiai napilap csütörtökön.
Az újság szerint Abafalva eddig nem szerepelt az archeológiai lelőhelyek nyilvántartásában, a feltárás után napvilágra kerülő régészeti leletek alapján biztosan bővül egy-két új fejezettel a falu történelme.
A tizenkét lakóegységből álló épület alapjait
május közepén kezdték kiásni, a munkások a termőtalaj eltávolítása után
alig harminc-negyven centiméter mélyen több száz darab, a bronzkorból
származó cseréptöredéket találtak. A törvény értelmében minden építkezés
előtt archeológusnak kell átvizsgálnia az építési területet, ha azon
leletek fordulnak elő, kötelező az ásatás vagy a földmunkák közbeni
szakmai megfigyelés - fejti ki a lap.
Alexander Botos, a
Gömör-Kishonti Múzeum régésze szerint valószínű, hogy a Kárpát-medence
északkeleti felében igen elterjedt pilinyi kultúra népének telephelyét
találták meg Abafalván. A szakember szerint ezen a településen eddig nem
tudtak őskori leletekről, értesüléseik szerint Szlovákia régészeti
atlaszában sem szerepel abafalvai lelőhely. A régészeti feltárás
legkevesebb egy hétig tart majd.
Hanobik Irén, Abafalva
polgármestere is meglepetéssel vette tudomásul, hogy bronzkori
települést találtak azon a telken, amelyen a szociális lakások épülnek.
"Úgy tűnik, hogy ezek a cserepek és a még a föld alatt rejtőzködő
tárgyak átírhatják a falu történelmét" - mondta a polgármester.
A
tizenkét lakásos háztömb építése során a földmunkát maguk az ide
költöző családok végzik, ők segédkeznek az ásatási munkáknál is.
A szociális lakások számára kijelölt telek a falu közepén van. Az itt élők elmondták, hogy amikor húsz-huszonöt évvel ezelőtt építkezni kezdtek, az alapok ásásakor, területrendezéskor szintén találtak mindenféle cserépedény-töredékeket, de nem tulajdonítottak nekik nagyobb jelentőséget.
Cikkajánló:
$$2673$$
$$2672$$
$$2671$$