Európa első üzleti és élményparkja Mogyoródon
Csaknem 3 milliárd forintos beruházással, 65 ezer négyzetméteren - amelyből 9.400 fedett - megnyitotta kapuit az UniverZoo Üzleti és Élménypark - mondta Váraljai Péter, a beruházó UniZoo Kft. ügyvezető igazgatója, az UniverZoo ötletgazdája szombati sajtótájékoztatóján Mogyoródon.
Váraljai Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a
főként állat-egészségügyi termékek forgalmazásáról ismert Anivet Kft.
áruháza máris a mogyoródi UniverZoo-ba költözött, de bérelt már ki
helyiséget például a Magyar Állatorvosi Kamara is.
A parkban
konferenciákat, kiállításokat, állatbemutatókat is lehet szervezni,
illetve egy szolgáltató központ keretében 24 órás állatkórház,
állatpatika és állatkozmetika is működik majd - részletezte az ügyvezető
igazgató.
Szándékaik szerint a komplexumban minden az állatok
körül forog majd, lesz itt ismeretterjesztés a nevelési és oktatási
intézmények számára, továbbá étterem és kávézó (finomságokkal a
kutyáknak is). Az UniverZoo-ba várnak még bérlőket.
A csaknem 3
milliárd forintos beruházáshoz a két befektető - az Anivet Kft. és egy
amerikai magánszemély, Holló János - 7,55 millió euró banki hitelt vett
fel 20 évre, az amerikai fél az önrész 15 százalékával járult hozzá az
üzlethez. A beruházó UniZoo Kft.-ben Holló János 15 százalékos
tulajdonos, s a cégben 85 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik az
Anivet Kft. - mondta Váraljai Péter az MTI érdeklődésére.
Váraljai
Péter a csaknem 30 éves múltra visszatekintő Anivet Kft. ügyvezetői
posztját is betölti, de mint mondta, mostantól még hangsúlyosabban az
UniverZoo-val kíván foglalkozni, az Anivet Kft. vezetését így június
1-jétől átadja kiszemelt utódjának, Kovács Zoltánnak, aki szintén régóta
az Anivet-nél dolgozik.
Az Anivet Kft. árbevétele évek óta 2,5 milliárd forint körüli - 200-300 milliós ingadozásokkal -, ebből 1,5 milliárdot tesznek ki az állategészségügyi termékek. Az állat-egészségügyi piac nagysága Magyarországon hozzávetőleg 14-20 milliárd forint.
Cikkajánló:
$$2678$$
$$2676$$
$$2675$$