A francia állam 1700 ingatlant ad el három év alatt
Először hirdet meg több évre szóló ingatlaneladási programot a francia állam, amely 2010 és 2013 között 1700 állami tulajdonú ingatlant érint az ország egész területén - értesült szerdán a Le Figaro című francia napilap.
Az előadásokat a jelentős közigazgatási reformok
(a hadsereg, a bíróságok, az adóhivatalok átszervezése) teszi lehetővé.
Az eladásra kínált ingatlanok listája a lap szerint néhány nap múlva a
költségvetési minisztérium honlapjára is felkerül azért, hogy az
ingatlanpiacok és az érintett önkormányzatok is tájékozódhassanak és
felkészülhessenek, például az építési engedélyeket illetően.
A
meghirdetett 1700 ingatlannak ugyanis csak 28 százaléka irodaépület; 24
százalék az erdészeti hivatalhoz tartozó terület, de eladásra kínálják a
Saint-Germain-en-Laye-i erdő egyik híres, XVIII. században épült
vadászkastélyát is. A kínálat öt százaléka kiürített laktanya, 15
százaléka pedig korábban szolgálati lakásként működött. Az amerikai
Pentagon mintájára egy külvárosi központi épületben átszervezés alá
kerülő védelmi minisztérium a következő években több ingatlanát is
eladásra kínálja Párizs belvárosában.
A francia állam 2005
óta több, mint 3 milliárd eurós értékben adott el ingatlanaiból, de
2008-ban és 2009-ben az előző évekhez képest valamivel kisebb bevétel
(395, illetve 475 millió euró) oka az volt, hogy az állam nem akarta
mindenáron eladni a felkínált ingatlanokat, amikor az árak túl
alacsonyak voltak. A tavaly meghirdetett 770 ingatlanból ezért végül
csak négyszázat adtak el.
Az állami ingatlanok eladásából származó bevételek csak kis részben járulnak hozzá a költségvetési egyensúly helyreállításához, ugyanis a befolyt több mint 3 milliárd eurós összegnek 15 százalékát fordítja az államadósság rendezésére a kormányzat, azaz 2005 óta összesen 427 millió eurót. A fennmaradó 85 százalékot a többi állami ingatlan felújítására, illetve karbantartására költik el.
Cikkajánló:
$$2698$$
$$2697$$
$$2696$$