Munkahelyeket teremthetnek a felújítási programok
Az évtized végére akár 130 ezer új munkahely is létrejöhetne Magyarországon, ha egy nagyszabású, komplex, energiahatékony épületfelújítási program megvalósításába kezdene az állam - mondta el Ürge-Vorsatz Diana, a Közép-Európai Egyetem Környezettudományi és Politikai tanszékének professzora sajtótájékoztatón kedden.
Elmondta, hogy az egyetem által készített
tanulmány szerint egy komplex épületfelújítási programmal a magyar
fűtési energiafelhasználás és a vele járó szén-dioxid kibocsátás, akár
85 százaléka is megtakarítható lenne, ennek befektetési költségigénye
azonban akár a 4,5 milliárd eurót is elérheti évente.
A
professzor kiemelte: az összköltséget figyelembe véve a program
lépcsőzetes alkalmazása sokkal kedvezőbbnek tűnik - eszerint évente 1
milliárd eurót költenének a felújításra, amivel évente mintegy százezer
lakást lehetne energiahatékonnyá tenni.
Hozzátette: egy ilyen
felújítási program keretében 2020-ra 52 ezer munkahelyet lehetne
teremteni. A tanulmány szerint az évi egymilliárd eurós költségigény a
jelenlegi energiatámogatások átirányításával és az elérhető európai
uniós források átcsoportosításával biztosítható lenne.
Rámutatott: a "fizess a megtakarításból" rendszer bevezetésével, vagyis olyan pénzügyi megoldással, amelyben a lakók a hitel törlesztőrészleteit a felújítással megtakarított energiaköltségből fedezik, a befektetés egy része finanszírozható.
Cikkajánló:
$$2697$$
$$2696$$
$$2695$$