Megújul a Dunai-bástya a komáromi erődben

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Felújítják és állandó kiállítótérre alakítják a Monostori Erőd legfontosabb részét, a 140 éves Dunai-bástyát; a beruházáshoz az Európai Unió 385 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott.

Az állandó kiállításon a dunai hajózás történetét és a Duna-menti mesterségek hagyományait mutatják be. Felépítik egy bőgőshajó fedélzetének élethű mását, ezen a látogatók mozgathatják a kormánylapátot, cipelhetik a liszteszsákot, akár a horgonyt is leengedhetik - ismertette a részleteket Varga István, a létesítmény üzemeltetője, a Monostori Erőd Nonprofit Kft. ügyvezetője csütörtökön az MTI-vel.

A Duna menti mesterségek kiállítása az aranymosók, a halászok, a hajóépítő ácsok, szekeres gazdák munkáját idézi fel. A hajómalmok működését makett segítségével ismerhetik meg a látogatók. Különlegesség, hogy felújítás után a Dunai-bástya előtti partszakaszon lévő folyami kikötőt is használni lehet.

A beruházás várhatóan 2010 utolsó negyedévében kezdődik meg, az átadást a 2012-es idegenforgalmi szezon kezdetére tervezik. A költségekhez a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 72 millió, míg Komárom önkormányzata 11 millió forinttal járul hozzá.

A Monostori Erőd a Komáromi Erődrendszer tagjaként 1850 és 1871 között épült. Az örökkévalóságnak épített létesítmény elkészültével szinte egy időben, a repülőgépek és a korszerű haditechnika megjelenésével elvesztette hadászati jelentőségét.

A Monostori Erőd hadi eseményekben nem vett részt. A szovjet csapatok bevonulásával az épületegyüttesben lőszereket tároltak, egészen az 1991-es kivonulásig. Ezután az erőd állami tulajdonba került, műemlékké nyilvánították; 2000-ben a kormányzati és önkormányzati szervek által létrehozott szervezet, a Monostori Erőd Nonprofit Kft. vagyonkezelésébe került.

Cikkajánló:

$$2701$$

$$2700$$

$$2699$$