Mintegy négyezer ingatlanban keletkezett kár Szabolcsban
Az eddigi adatok alapján 3872 lakóház, 141 önkormányzati épület és 26 egyházi ingatlan károsodott a hétfői viharban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőhelyettese szerdán az MTI-vel.
Dányi Béla polgári védelmi ezredes elmondta: 54
épület vált lakhatatlanná, az önkormányzatok összesített adatai alapján a
becsült kárérték már a 2,5 milliárd forintot közelíti. A megrongálódott
lakóházak tulajdonosainak csak a harmada rendelkezik biztosítással.
A
nagyobb kárt szenvedett települések közt Birit, Balkányt, Szakolyt,
Nyírbátort, Kislétét, Máriapócsot, Nyírbogátot, Nyírcsaholyt, Kocsordot,
Nyírmeggyest és Kántorjánosit említette Dányi Béla.
Tájékoztatása
szerint eddig 237 embernek kellett elhagynia otthonát, elhelyezésükről a
rokonok, illetve az önkormányzatok gondoskodnak. Az idősek kislétai
bentlakásos otthonának tetőszerkezetét várhatóan még szerdán
helyreállítják, így a korábban egy önkormányzati ingatlanba
átköltöztetett 29 ember visszatérhet az otthonba.
Az ezredes
hozzátette: tíz, vihar sújtotta szabolcsi településen továbbra sincs
áram, ötben pedig részlegesen tudták visszakapcsolni a szolgáltatást az
E.ON szakemberei. Az ígéretek szerint szerda estig mindenhol működőképes
lesz az elektromos hálózat, addig 18 aggregátor gondoskodik az ivóvíz-
és áramellátásról. Nyírlugoson az önkormányzat hűtőkamiont állított be,
ahová a romlandó árucikkeket helyezheti el a lakosság.
A 130 tűzoltó 30 technikai eszközzel folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán és a házak védelmén, lefóliázásán. Eddig mintegy 94 ezer négyzetméter fedőanyagot használtak fel a települések - közölte a polgári védelmi ezredes.
Cikkajánló:
$$2710$$
$$2709$$
$$2708$$