Milliárdos beruházás a Zsóry-fürdőben
Jó ütemben halad a mezőkövesdi Zsóry Gyógy- és Strandfürdő felújítása és fejlesztése, a több mint 1,2 milliárd forint értékű, uniós forrásból megvalósuló rekonstrukció és bővítés az év végére fejeződhet be - adta hírül a város önkormányzata az MTI Önkormányzati Sajtószolgálat (ÖS) honlapján kedden.
A kivitelezés ideje alatt is folyamatosan
látogatható a fürdő, ennek érdekében több szakaszban valósul meg a
beruházás.
Első ütemben az uszoda és a fedett medence közötti
részen - ahol a wellness és a szaunavilág, valamint az új beléptető
rendszer épül meg -, kezdődött a rekonstrukció.
A két közkedvelt
medence a tervek szerint július közepétől újra üzemelhet. Az uszoda
épületében található meszelt falú gyógymedence és a vállfás öltözőrész
átalakítása június elején kezdődött.
Miután szakaszonként készül a
beruházás, ezért folyamatosan adják át a megújuló létesítmény
egységeit. Elsőként, várhatóan július első felére a hideg vizes medencék
készülnek el. A kivitelező szeptember elejére vállalta a belső gyógy-
és a külső nosztalgiamedence felújítását, míg a belső kabinos
öltözőrész, és az új wellness rész, valamint a fürdő energetikai
központjának, a hidroforgépház rekonstrukciója év végére fejeződik be.
A szerződés értelmében december végéig teljes egészében megvalósul a Zsóry-fürdő fejlesztése - olvasható az ÖS honlapján.
Cikkajánló:
$$2730$$
$$2729$$
$$2728$$