Januártól indul az épületkorszerűsítési program
Januártól évi 100 ezer lakás komplex felújításával megkezdődik a nemzeti épületkorszerűsítési program, amely néhány év után évi 150-200 ezer lakásra bővül - mondta Bencsik János a Nemzetgazdasági Minisztérium energiaügyi és otthonteremtési államtitkára egy megújuló energiával foglalkozó konferencián csütörtökön Budapesten.
A felújítást kis- és közepes vállalkozások
végeznék, akiknek tartósan munkát biztosítana a program. A felújítás
után az épületek energia fogyasztása 70-80 százalékkal csökkenne. A
felújításra az uniós támogatás átcsoportosításával, a széndioxid
kvótából, és a megalakítandó zöld bank hiteléből 100 milliárd forint
körüli összeg áll rendelkezésre évente, a zöld bank hitele lenne az
önerő, amelynek a törlesztő részletét a megtakarítás fedezné, a
felújítás e feletti része vissza nem térítendő támogatás lenne - mondta
az előadása után újságíróknak az államtitkár.
Az előző kormány
elkészítette a Nemzeti Megújuló energia Cselekvési Terv javaslatát,
amelyet júniusban kellene leadni Brüsszelben. Az új kormány
bejelentette, hogy csak szeptemberben adja le a tervet, mivel előtte
széles körű konzultációt folytat arról. Ennek első állomása volt a
csütörtöki konferencia, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium és a
Hungaricum csoport közösen rendezett.
Bencsik János kifejtette, hogy a villamos energia termelésében a megújuló energia csak kiegészítő szerepet kap, viszont a hőenergia előállításánál 40 százalékos lesz az aránya. Szerepet kap a mező- és erdőgazdasági biomassza, a faipari hulladék, és mindez decentralizáltan kerül felhasználásra.
Az
államtitkár beszélt az energia árak felülvizsgálatáról, és arról, hogy
az energia szolgáltatók csak méltányos profithoz jussanak. Kovács Pál, a
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára erről csak
annyit mondott, hogy folynak a tárgyalások az állam és a szolgáltatók
között, de még nem fejeződtek be. Bencsik János újságírók előtt
hangsúlyozta, hogy a rászorulók továbbra is kapnak támogatást a gáz
árához.
Jelenleg egy átlagos magyar lakás energia felhasználása évente és négyzetméterenként 250 kW, míg Szlovákiában csak 130 kW - mondta Olajos Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium klíma- és energiapolitikai helyettes államtitkára. A lakás felújítási program - amely kiterjed majd az állami- és önkormányzati közösségi épületekre is - ezt csökkenti le drasztikusan. A támogatás a csökkenéssel áll majd arányban, de egyéb szempontokat is értékelnek majd a bírálók.
$$2737$$
$$2735$$
$$2734$$