Terézvárosi ingatlanbotrány: tagadnak a vádlottak
Tagadta bűnösségét a terézvárosi korrupciós ingatlanbotrány két vádlottja a Fővárosi Bíróságon csütörtökön megkezdődött büntetőperben.
A Központi Nyomozó Főügyészség szerint
2006-2008-ban Kovács Péter elsőrendű vádlott, a Terézvárosi Vagyonkezelő
Zrt. akkori vezérigazgatója, illetve Juhász Károly ingatlan szakértő
bűnsegédként közreműködött abban, hogy a Verók István szocialista
polgármester vezette VI. kerületi önkormányzat 18 millió forint
kenőpénzt kérjen egy több tízmilliós bérletidíj-tartozást felhalmozó
vállalkozótól a Bajcsy-Zsilinszky út 61. szám alatti bérelt
önkormányzati ingatlan megvásárlásáért. Az ügylet része lett volna az
is, hogy egyúttal elengedik a több tízmilliós késedelmi kamatot.
A
vádakat a bűnüldöző hatóságok szerint bizonyítják a lehallgatási
jegyzőkönyvek, Juhász Károly tettenérése a vesztegetési pénz átadásakor,
illetve a rendőrséggel együttműködő vesztegető vállalkozó
tanúvallomása. A bíróság korábban végzésben jelezte, hogy a
Központi Nyomozó Főügyészség szerint a vezető beosztású hivatalos
személy által bűnsegédként elkövetett vesztegetésnek minősülő cselekmény
a bíróság szerint minősülhet az enyhébben büntetendő befolyással
üzérkedésnek.
A két vádlott a csütörtökön megkezdődött
büntetőperben állította, hogy nem volt szó a vádban szereplő
vesztegetésről, még csak lehetőségük sem volt az ingatlannal kapcsolatos
önkormányzati döntés befolyásolására, de még egymást is csak a nyomozás
során ismerték meg. A jelenleg a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt.
vállalkozási igazgatójaként havi 310 ezer forintos fizetésért dolgozó
Kovács Péter elsőrendű vádlott vallomásában a bíróság előtt elmondta,
hogy az ingatlanügylet kapcsán többször is találkozott a vállalkozóval,
de soha nem hivatkozott arra, hogy közbenjárhatna ügye kedvező eldöntése
érdekében, és ezért soha nem kért pénzt sem magának, sem másoknak.
Arra
a bírói felvetésre, hogy mi oka lehetett a vállalkozónak súlyosan
terhelő vallomást tenni, Kovács Péter ügyvédje azzal válaszolt, hogy
védence 2008. január 23-i őrizetbe vételét követő napon a vállalkozó
levelet írt a polgármesternek, hogy most már a "bonyodalmak" elkerülése
érdekében adják át neki az ingatlant.
Juhász Károly másodrendű
vádlott a csütörtöki tárgyaláson szintén tagadta bűnösségét, elismerte,
hogy többször beszélt a vállalkozóval, de semmiféle korrupciós
cselekményre nem ajánlkozott, vagy hívott fel. A vállalkozó volt az, aki
többször kereste, aztán pénzt hozott és rá akarta erőltetni, de ő nem
fogadta el. Juhász Károly szerint az egész "színjáték a vállalkozó
gazdasági érdekeit szolgálta", így maradhatott a rendőrségi feljelentést
tevő vállalkozó birtokon belül az ingatlan vonatkozásában.
A
bíró tanúként hallgatta meg a vállalkozót is, aki megerősítette korábbi
vallomását, mely szerint Kovács Péter felettesei nevében "az apparátus
megolajozására" kért 18 millió forint "prémiumot". "Látszott,
hogy ez a központi kérdés" - jegyezte meg a tanú, aki beszélt a
másodrendű vádlott közreműködéséről is az ügyben.
A terézvárosi korrupciós ingatlanbotrány büntetőpere tanúk meghallgatásával folytatódik a Fővárosi Bíróságon.
$$2736$$
$$2735$$
$$2734$$