Zöld technológia Mórahalmon
Mintegy fél milliárd forintos beruházással geotermikus hőenergia-ellátásra állt át a mórahalmi önkormányzat; a város intézményeit mostantól csak termálvízből nyert energiával fűtik – közölte Nógrádi Zoltán polgármester (Fidesz) csütörtökön sajtótájékoztatón.
Nógrádi Zoltán (Fidesz) elmondta: az 543 millió
forintos beruházás 263 millió forint uniós támogatásban részesült. Az
önrészt a város kötvénykibocsátásból fedezte. Megvalósulásával Mórahalom
közintézményei olcsó, környezetbarát és fosszilis energia-hordozótól
független fűtési energiaellátáshoz jutnak.
A település és térsége
eddig mintegy egy milliárd forintos uniós forrást nyert különböző
környezetvédelmi típusú programokra. Ezek közt alternatív
megújuló-energia forrásokkal kapcsolatos programok,
szemléletformálással, környezettudatos gazdálkodással, fogyasztással,
oktatással, képzéssel, szennyvízelvezetéssel, tisztítással, valamint
hulladékgazdálkodással kapcsolatos fejlesztések valósultak meg. Ezeknek a
programoknak kiemelt eleme volt a geotermikus-energia hasznosítás.
A
most zárult projekthez hat évvel ezelőtt nyertek pályázatot egy
határon-túli program keretében, amelyben elkészülhetett a tervezés.
Később a mintegy 550 millió forintos program keretében elkészülhetett
egy termelő és egy visszasajtoló kút – valamint a hozzátartozó
távvezeték, amellyel minden intézményhez eljuttathatják a termálvizet. A
jelenlegi és leendő intézményeket is rákapcsolják, hiszen a most még
épülő Hotel Colosseumot, az új polgármesteri hivatalt, sőt a templomot
is így fűtik majd. Ezzel a számítások szerint évente mintegy 500 ezer
köbméter gázt takarít meg a település, mely 50-60 millió forintos
megtakarítás. Így mintegy 1000 tonnával kevesebb szén-dioxid-kibocsátás
terheli a környezetet.
Egy másik uniós pályázat lehetőséget ad
arra, hogy további megújuló energiákat is használhasson a település;
például a napenergiát a közvilágításban, illetve a termálvíz
kitermelésekor keletkezett gázt elektromos áram előállítására. Az egész
program komplex befejezése két év múlva várható.
A lakosság bekapcsolásához a geotermikus fűtésrendszerbe további kutak feltárása szükséges - válaszolta a polgármester az MTI kérdésére. A jelenlegi kapacitás teljesen kihasznált, további fogyasztói helyeket nem lehet rákapcsolni. De egészen biztos, hogy a lakosság terhein is segíteni kell, talán más megújuló energia bevonásával, ami akár a biomassza is lehet - mondta Nógrádi Zoltán.
Cikkajánló:
$$2745$$
$$2744$$
$$2743$$