Nem lesz visszamenőleges a devizaalapú jelzálogjog bejegyzésének korlátozása
Az eredeti tervekkel ellentétben nem lesz visszamenőleges érvényű a devizaalapú jelzálogjog bejegyzésének korlátozásáról szóló intézkedés - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki közleményéből.
A tárca közleménye rámutat: "a kormány – 2010.
június 30-i döntése idején – még úgy látta jónak, hogy a rendelkezés
2010. július 1-jével lépjen hatályba, és visszamenőleges érvényű legyen.
A kormánydöntés és az intézkedés-tervezet benyújtása közötti időszakban
azonban alkotmányossági aggályok merültek fel, ezért a parlament elé
kerülő törvényjavaslat benyújtott változatából végül a visszamenőleges
hatály kikerült".
A kormány döntése kapcsán érintett jogszabályok
– a devizakölcsön szerződéseket biztosító jelzálogjog korlátozása
érdekében szükséges – módosításáról szóló rendelkezést csak a hatályba
lépését követően kell a földhivatali eljárásban és a jelzálogjog
alapítására irányuló szerződések esetében alkalmazni - áll a
közleményben. A parlament várhatóan két héten belül dönt a
devizaalapú jelzálogjog bejegyzésének korlátozásáról.
Az
árfolyam-ingadozás miatt megnövekedett törlesztőrészletek következtében
az elmúlt időszakban a devizakölcsönösök széles köre került pénzügyileg
nehéz helyzetbe. A magánszemélyek és családok túlzott eladósodottsága az
esetek egy részében a kölcsönök bedőlésével járt, amely a fedezetül
szolgáló ingatlanok áron aluli elárverezéséhez, kilakoltatásokhoz
vezetett. 2009 végén 90 ezer jelzálogalapú hitellel szemben állt fenn 90
napon túli fizetési késedelem, és az elmúlt évben 19,5 ezer ingatlan
került végrehajtási vagy egyéb eljárás alá.
A közlemény szerint a
kormány által meghozott intézkedések hatására a lakosság devizában
történő eladósodottsága csökken, az árfolyamkockázat kiküszöbölése miatt
könnyebben tervezhetővé válnak a háztartások terhei.
A
törvénytervezetek országgyűlési elfogadását követően az intézkedéssel
lehetetlenné válik, hogy természetes személy deviza alapú
kölcsönszerződésének fedezetére jelzálogjogot jegyezzen be természetes
személy tulajdonában álló ingatlan egészére, vagy annak tulajdoni
hányadára. Lehetetlenné válik továbbá az is, hogy egyéb, például szabad
felhasználású deviza kölcsönnel terheljék meg az ingatlant.
Az adósok bankváltási, ingatlanértékesítési szabadsága és a piaci verseny fenntartása érdekében továbbra is lehetséges lesz a korábban megkötött devizaalapú kölcsön kiváltása, valamint a fedezetcsere. Az egyéni vállalkozók esetében – bár jogilag ők is természetes személyek – továbbra is megmarad a lehetőség devizaalapú kölcsön felvételére.
Cikkajánló:
$$2751$$
$$2750$$
$$2749$$