Drága a késés az ingatlanfejlesztőknek
A Futureal Csoport 32 projektje közül hatnál kellett lecserélni a fővállalkozót, emiatt összességében nem lett nyeresége a csoportnak ezeken az építéseken - mondta Futó Péter, a Futureal csoport elnöke egy keddi háttérbeszélgetésen, amelyen a szakújságírókon kívül alvállalkozó cégek vezetői és részt vettek.
Az elnök a probléma gyökerét abban látta, hogy a
piacon "kivéreztek" azok a magyar tulajdonban lévő közepes méretű
társaságok, amelyek képesek például egy 200-300 lakásos építkezés
fővállalkozói teendőinek az ellátására. A nyomukba lépő nemzetközi
társaságokkal sem kifogástalan a kapcsolat.
A Futureal
menedzsmentjében már évekkel korábban felmerült, hogy jobb lenne, ha a
saját ingatlanfejlesztéseiknek maguk lennének a fővállalkozói, de az
ötletet elvetették, mivel a kivitelezés egy másik szakma, ők pedig
ingatlanfejlesztéssel foglalkoznak.
Lehet, hogy rosszul
döntöttünk - mondta Tatár Tibor, a Futureal csoport kereskedelmi
üzletágának vezérigazgatója. Több esetben ugyanis, mire érzékelték a
fővállalkozó késedelmét, addigra néhány hónapot csúszott az adott
projekt, és mire saját kézbe vették az alvállalkozók megszervezését, még
több lett a kieső idő. A fejlesztőnek ez két ágon is veszteséget okoz:
megnő a banki finanszírozás költsége, és fizetheti a megvásárolt lakások
- kibérelt irodák - után a kötbért.
Balogh József, a csoport
műszaki igazgatója példákat sorolva említett olyan esetet, amikor a
fővállalkozó felvette az elvégzett munka ellenértékét, majd az
alvállalkozókat kifizetetlenül hagyva, két ukrán magánszemélynek adta el
a társaságát. Egy másik esetben a fővállalkozó alatti "első lépcsős"
alvállalkozó, a szerkezetépítő ment csődbe, mert saját szakállára is
épített lakásokat, amelyeket nem tudott eladni.
A beszélgetésen
kiderült az is, hogy az iroda- és ipari épületek építésénél a fejlesztők
kevésbé kiszolgáltatottak a fővállalkozóknak, ennek oka lehet az ott
elérhető magasabb nyereség.
A beszélgetésen több alvállalkozó kifogásolta az üzleti erkölcs hiányát, ami miatt véleményük szerint a másutt bevált szabályok sem töltik be a szerepüket Magyarországon.
Cikkajánló:
$$2755$$
$$2753$$
$$2752$$