EKF - Jól haladnak a munkálatok a pécsi beruházásoknál

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Gőzerővel haladnak a munkálatok a 2010-es pécsi Európa Kulturális Főváros Program (EKF) kulcsberuházásainál - derült ki a Zsolnay Kulturális Negyed, valamint a konferencia- és koncertközpont szerdai bejárásán.

A Pécs2010 Menedzsment Központ országgyűlési képviselők, a város önkormányzatának bizottsági tagjai és a média munkatársai részvételével tartott bejárást. Mint kiderült, a Zsolnay mauzóleumnál a kriptaszintet leszámítva az épület szeptember elsejére elkészül és látogatható lesz.

Az oroszlános sétány és az építmény rekonstrukciója 450 millió forintba kerül, az összeg kétharmadából fedezik a kerámia költségeit, beleértve a sétányt szegélyező negyven oroszlánt - ismertette a részleteket Merza Péter, az EKF fejlesztési igazgatója. Hozzátette: az állatszobrok egyenként 200 kilósak, és már készen várják végleges helyüket. A Zsolnay Kulturális Negyedhez tartozó Sikorski-ház munkálatai is jól haladnak, a tervek szerint szeptember elsejétől már a kívül-belül teljesen felújított épületben látható a Gyugyi-gyűjtemény, amely a világ egyik legjelentősebbnek és legátfogóbbnak tartott Zsolnay-magángyűjtemény.

A szomszédos Nagy Kiállítótér kupolája is épül; a többfunkciós épületben kap helyet többek között a planetárium. A Zsolnay Kulturális Negyedet a Zsolnay gyár öthektáros területén nettó 10,9 milliárd forintból, nagyrészt európai uniós forrásból alakítja ki a kivitelező Reneszánsz Zrt. és a Magyar Építő Zrt. Az átadásra több lépcsőben 2011 elejéig kerül sor.     Az épületegyüttesben a látogatók ellátását szolgáló kávézó, éttermek, továbbá látogatóközpont, kétszintes parkoló és irodák is helyet kapnak. A Zsolnay Kulturális Negyed megálmodóinak reményei szerint a baranyai megyeszékhely a beruházással teljesen újszerű, tartalmas kikapcsolódásra csábító létesítményekkel gazdagodik, amelyeket évente mintegy 200 ezren keresnek fel. 

A bejáráson látható volt, hogy a konferencia- és koncertközpont keleti homlokzatán szinte teljesen kész a burkolat, a belső munkálatok nagy részével is végeztek. Az épület alapkövét tavaly augusztusában tették le. A kivitelező Magyar Építő Zrt.-Arcadom Zrt. konzorcium 11 ezer négyzetméter alapterületű létesítménye elsősorban a Pécsi Kulturális Központnak és a Pannon Filharmonikusok zenekarnak, azok irodáinak, próbatermeinek ad otthont, de falai között kávézó, könyvesbolt is helyet kap. A központ ezer ember egyidejű befogadására lesz alkalmas, a nézőtér a rendezvények típusától függően, a változtatható színpadállásnak köszönhetően 928, illetve 880 fősre is csökkenthető.

Cikkajánló:

$$2774$$

$$2773$$

$$2772$$