Veszélyben a pozsonyi TriGranit beruházás

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Szlovák lapbeszámolók szerint veszélybe került a TriGranit által tervezett pozsonyi Metropolis szórakoztató megaprojekt. Az új szlovák kormány nem hajlandó elfogadni az előző kabinet által az amerikai üzemeltető, a Harrah's számára jóváhagyott adókedvezményt.

Ivan Miklos pénzügyminiszter a Hospodarske noviny szerint kijelentette: "abszurd, hogy a legnagyobbak fizetnek a legkevesebbet. Nem értem, mi késztette az előző kormányt az adókedvezmény odaítélésére".

A szlovák pénzügyminiszter a lap szerint olyan törvénymódosítást tervez, amely lehetővé tenné az adókedvezmény visszavonását, ami miatt drágább lenne a beruházás. A lapban sem az amerikai, sem a magyar cég nem kommentálta a szlovák kormány terveit.

A másfél milliárd eurós beruházás építési munkálatai 2010 végén indulnának, a szórakoztatóközpont a tervek szerint öt év alatt épülne fel. A Pozsonyhoz közel létesítendő Metropolis területe meghaladja a tervek szerint az 1,2 millió négyzetmétert, bevásárló- és szabadidőközpontot, élményfürdőt, golfpályákat, szállodákat, kaszinókat, valamint kulturális és konferenciaközpont alakítanak ki  
itt.

A Harrah's a világ legnagyobb szórakoztatóközpontokat működtető vállalata. Több kontinensen üzemeltet kaszinókat, szállodákat és golf-központokat.

Szlovákiában a TriGranit több mint 200 millió eurót fektetett be eddig, és több mint 200 ezer négyzetméter létesítményt épített.

Cikkajánló:

$$2780$$

$$2779$$

$$2778$$