Tovább zuhan a lakásépítés

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az idén az első félévben 9.000 lakás kapott használatbavételi engedélyt és 10.000 új lakásra adtak ki építési engedélyt, a használatba vett lakások száma 34 százalékkal, az új engedélyeké 41 százalékkal alacsonyabb, mint 2009 első félévében volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

 Az új építési engedélyek éves száma 2004 óta - változó intenzitással - csökken. Az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 eddig eltelt negyedéveiben a visszaesés gyorsulni látszik: az első negyedévben 30, a másodikban 50 százalékos a csökkenés.

A befejezett lakásépítkezések száma két régióban közel felére, további háromban kétharmadára csökkent. Még inkább gyengült az építési szándék: az új engedélyezések öt régióban felére-harmadára csökkentek. Csak Budapesten kértek ugyanannyi engedélyt ebben a félévben, mint az előző év azonos időszakában.

A használatba vett lakások száma - szemben a 2008 és 2009 közötti növekedéssel - az első negyedévben 26, a másodikban 41 százalékkal csökkent. A legnagyobb lakásépítő Budapest, a közép-magyarországi régióban épült a lakások 55 százaléka.

A lakásépítések számának átlagosan egyharmados visszaesése valamennyi településtípusra érvényes, s ugyanez jellemző Közép-Magyarország, valamint Nyugat- és Dél-Dunántúl átlagára is. Ettől eltér a közép-dunántúli régió, ahol a csökkenés mértéke csak egyötödnyi, az alföldi régiókban viszont az adat csaknem megfeleződött. Az előző év azonos időszakához képest az új engedélyek száma a Közép- és Nyugat-Dunántúlon, valamint az Észak-Alföldön csaknem harmadára esett vissza.

Cikkajánló:

$$2805$$

$$2804$$

$$2803$$