Szeged nyerte el a legtöbb fejlesztési támogatást

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Országos összehasonlításban Szeged - az önkormányzat, az egyetem, az itt működő gazdasági társaságok és civil szervezetek - nyerték el a legtöbb fejlesztési támogatást, összesen 220 milliárd forintot az elmúlt négy évben – közölte Nagy Sándor (Szabad Város Egyesület) alpolgármester kedden a Tisza-parti városban.

Az egy lakosra jutó – fejenként 1,3 millió forintos - megítélt uniós támogatást vizsgálva Szeged az első helyen áll a hazai nagyvárosok között – mondta a politikus az önkormányzati ciklus utolsó közgyűlése előtt tartott sajtótájékoztatón.

Az összehangolt fejlesztési koncepció alapján elindult beruházások közül a legnagyobb az elektromos tömegközlekedés korszerűsítése, amelynek költsége csaknem 30 milliárd forint – tudatta az alpolgármester.

Szentgyörgyi Pál (MSZP) gazdasági alpolgármester közölte, hogy a 2003 és 2009 közötti zárszámadások adatainak összesítése alapján az önkormányzat ebben az időszakban 109 milliárd forintot fordított fejlesztésre. A jellemzően uniós támogatással megvalósult beruházásokhoz szükséges önerőt részben ingatlanértékesítésből teremtette elő az önkormányzat, ennek ellenére az ingatlanvagyon értéke nőtt – hangsúlyozta a politikus.

Mint elmondta, a város fejlesztési hitelállománya az elmúlt négy évben 7,2 milliárd forinttal emelkedett, az igénybe vett állami és uniós támogatások összege azonban ennek többszöröse, 51 milliárd forint volt.

Szentgyörgyi Pál közlése szerint a jelenlegi városvezetés 2002-ben 35 milliárd forintos éves költségvetés és 62 milliárd forintos vagyon mellett 6,7 milliárd forintos hitelállományt és 5 milliárd forintos költségvetési hiányt vett át. A tartozásokhoz kapcsolódó adósságszolgálat pedig 2003-ban 2,3 milliárd forint volt.

Ebben az évben az önkormányzat költségvetése 74,9 milliárd, vagyona 274 milliárd, hitelállománya 16,2 milliárd forint, a büdzsé egyensúlyban van, az adósságszolgálat pedig 1,5 milliárd forint lesz – tette hozzá a politikus.

Cikkajánló:

$$2826$$

$$2825$$

$$2824$$