Budapest szíve program az élhetőbb környezetért

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Minden eddiginél szélesebb összefogással valósul meg a Budapest Szíve program; a Belváros az unió támogatásával, a kormány, a főváros és az V. kerület együttműködésével újul meg - mondta Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes a program két projektjének alapkőletételén szerdán.

Az eseményen, amelyen Ikvai-Szabó Imre és Steiner Pál stratégiai városfejlesztési tanácsnok, a Budapest szíve projektek irányító bizottságának elnöke ünnepélyes keretek között helyezte el a program két szakaszának alapkövét a Városháza parkban és a Március 15. téren, a főpolgármester-helyettes hangsúlyozta: "a város fejlődésének újabb pillére" valósul meg, amely hosszú időre meghatározza Budapest arculatát.

"Barátságos és emberléptékű terek" jönnek létre, új kereskedelmi és kulturális központot alakítanak ki - jelentette ki. Mint mondta, a program célja az átmenő gépjárműforgalom csökkentése, a felszabaduló köztereket pedig az itt lakók, az itt dolgozók és az idelátogató turisták vehetik át. Ahogyan csökken az autóforgalom, úgy veszik majd egyre inkább birtokba a gyalogosok a területet, ahogyan a Belváros új főutcája projekt esetében is történt - emelte ki Ikvai-Szabó Imre.

Steiner Pál szerint a budapestiek "jól bírják" a munkálatokkal járó forgalmi zavarokat, dugókat és egyéb kellemetlenségeket, és reményét fejezte ki, hogy az iskolakezdés után is megmarad a lakosságnak ez a kedvező hozzáállása. A program "ciklusokon átívelő, politikától mentes", mivel "politikai színezettől függetlenül" hatékonyan együtt tudtak működni az V. kerülettel - tette hozzá.

A program keretében a Március 15. téren megújul a park és a római romok bemutatóhelye, valamint a Piarista tömb, amelynek földszintjén új kereskedelmi és szolgáltatóegységek nyílnak meg. A jelenlegi parkoló sok zöldterülettel a park részévé válik. A Duna-part és a szállodasor között futó korzó folytatásaként a Petőfi téren kiszélesítik a gyalogosfelületet. A sétálóknak fákat és más növényeket telepítenek, valamint kerékpárutat építenek ki.

A másik projektben a Dohány utca és a Deák tér között a járdákat övező fasoron túl a két villamospálya széthúzásával nyolc méter széles zöldsáv jön létre, nyírt fasorral, amellyel a Kiskörútnak az Andrássy úthoz hasonló, ligetes hangulatot adnak. Az Astoriánál két új felszíni gyalogos-átkelőhelyet építenek ki.

Az Astoria és a Deák Ferenc tér közötti Reprezentatív kaputérség kialakításának első üteme 3,1 milliárd forintos költséggel valósul meg, ebből több mint 2,6 milliárd forintot az EU finanszíroz. A Március 15. téren folyó Hidfőterek és új pesti korzó projekt költségei 2,2 milliárd forintot tesznek ki, ebből mintegy 1,6 milliárd forint az uniós támogatás.

Cikkajánló:

$$2842$$

$$2841$$

$$2840$$