Felújítások Szombathely belvárosában
Felújított belvárosi utcákat adtak át csütörtökön Szombathelyen a városrehabilitációs közterület-felújítás program befejezéseként - tudatta a polgármesteri hivatal az MTI-vel.
A több mint 320 millió forintba kerülő felújítás
során a Fő térivel megegyező díszburkolattal látták el a Király utca, a
Kőszegi utca és a Szent Márton utca egyes szakaszait, valamint a
közvilágítást is korszerűsítették, új kandelábereket helyeztek ki.
A
beruházás költségeinek 68 százalékát a Nyugat-dunántúli Operatív
Program keretében az Európai Unió biztosította, a hiányzó összeget a
város önkormányzata állta. A felújítással érintett területek a
Király utcában és a Kőszegi utcában a Fő tértől a Mártírok teréig, a
Szent Márton utca esetében a Fő tértől a Wesselényi utcáig terjednek.
A
Gyöngyös patak menti sétány megújítása Thököly Imre utcától a Kisfaludy
utcáig tart. A patak mentén és a Szent Márton utcában a gyalogosan
közlekedők számára pihenőtereket alakítottak ki, több új köztéri padot
helyeztek el.
A belvárosi rehabilitációs program másik - már
szintén folyamatban lévő - beruházása, a Savaria Art Mozi külső
homlokzatának felújítása, amely tartalmazza a mozi árkádja alatti
üzletek felújítását, valamint a Kőszegi utcai házak homlokzatának
felújítását és a Kossuth utca 7-es számú műemléki védelem alatt álló ház
felújítását is, amely lehetővé teszi a polgármesteri hivatal egy
részének bővítését is.
A teljes belvárosi rekonstrukcióra kapott uniós támogatás összege így meghaladja a 876 millió forintot, a beruházás értéke pedig eléri az 1,49 milliárd forintot.
Cikkajánló:
$$2844$$
$$2843$$
$$2842$$