Történelmi mélypont az Egyesült Államokban

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Minden korábbinál kevesebb újépítésű lakóingatlant értékesítettek júliusban az Egyesült Államokban.

A washingtoni kereskedelmi minisztérium szerdán közölt adatai szerint éves szintre számolva 276 ezer volt az  adásvételek száma. Ez a legalacsonyabb érték a rendszeres statisztikai adatfelvétel 1963-as kezdete óta.

Az újépítésű lakások forgalma az előző havitól 12,4 százalékkal, az egy évvel korábbitól pedig 32,4 százalékkal maradt el. A DowJones gazdasági hírügynökség elemzői felmérése alapján 0,9 százalékos növekedésre, a Reuters hírügynökség szakértői körkérdése alapján pedig stagnálásra lehetett számítani.

Az újépítésű lakóingatlanok középára 204 ezer dollár volt júliusban, ami 6 százalékkal marad el a júniusitól, és 4,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

A kereskedelmi minisztérium beszámolója egy nappal azután jelent meg, hogy az ingatlanügynökségek országos szövetsége (NAR) publikálta havi jelentését a lakóingatlan-piac nagyobbik részét kitevő használt lakások forgalmáról. Ebben a körben 15 éves mélypontra csökkent az adásvételek száma júliusban. A visszaesés fő oka mindkét esetben az, hogy április végén megszűnt a lakásvásárlási adókedvezmény.

A tőzsdék világszerte gyengüléssel fogadták, hogy a kormányzati ösztönzés kifutásával ismét hanyatlik az amerikai ingatlanpiac, amely a 2008-ban világméretűvé terebélyesedett válság kiinduló pontja volt. A keddi használtlakás-piaci jelentésnek például szerepe volt abban, hogy közel két hónap után ismét 10 ezer pont alá gyengült a vezető amerikai iparvállalatok DJIA mutatója.

Cikkajánló:

$$2854$$

$$2853$$

$$2852$$