Népszabadság: olcsóbbak lehetnek az új lakások
Az új lakások piacán kivételes alkuhelyzetben vannak a vevők, míg a használtak átlagosan 20-30 százalékkal kerülnek kevesebbe - írta csütörtöki számában a Népszabadság.
Gönczi László, a GB Európa Ingatlancsoport
fejlesztési igazgatója a lapnak azt mondta: a válság pozitívuma, hogy
normalizálódnak a korábban elszállt telekárak, így az önerő jelentős
részét kitevő, most szerényebb telekköltség miatt a jövőben épülő új
lakások ára akár a jelenlegieknél is alacsonyabb lehet.
A
lakáspiacon érdemi változást, élénkülést a projekthitelezés és a
vásárlói hitelezés feltételrendszerének érdemi változása híján azonban
nem remélnek a fejlesztők.
A lap szerint a lakáspiac szereplői a lakásvásárlást ösztönző, de mindenképpen segítő kormányzati intézkedést várnak.
Cikkajánló:
$$2921$$
$$2920$$
$$2919$$