Új inkubátorházat avattak Békéscsabán
Új inkubátorházat avattak fel Békéscsabán, az Almáskerti Ipari Parkban csütörtökön, a fejlesztés mintegy 110 millió forintba került.
Az új csarnokban négy, zömében
élelmiszer-feldolgozással, fűszercsomagolással és forgalmazással
foglalkozó kisvállalkozás kezdi meg október elejétől a termelést -
közölte a békéscsabai önkormányzat tulajdonában álló, az inkubátorházat
létrehozó Vállalkozói Centrum Kft. ügyvezető igazgatója.
Sztankó
János elmondta: a 880 négyzetméter hasznos alapterületű ingatlanban az
üzemi és raktárterületen kívül 220 négyzetméter irodai és szociális
helyiség is áll a vállalkozások rendelkezésére. A négy vállalkozás
összesen 35 új munkahelyet hoz létre.
A beruházást a kft. 107,5
millió forintból valósította meg. Pályázat útján 52,7 millió forintos
uniós, illetve kormányzati támogatást nyert, míg a fennmaradó részt a
saját forrásaiból biztosította.
A Vállalkozó Centrum Kft.-ről
szólva hozzátette: a cég a nulláról alakult 1994-ben, s azóta barna,
illetve zöldmezős beruházások sokaságával több telephelyen működtet
inkubátorházat, illetve ipari parkot. Napjainkra majdnem ötven cég
működik ezekben, a többségében új építésű üzemekben. A társaságok több
mint 550 főt foglalkoztatnak, összesített árbevételük eléri a 10
milliárd forintot.
Az ügyvezető igazgató elmondta azt is, hogy az Almáskerti Ipari Parkban ezzel nem állnak le a fejlesztésekkel, hiszen rövidesen megkezdődik egy hazai és külföldi tőkével létrehozott, a baromfitermékek tovább-feldolgozásával foglalkozó vállalkozás beruházása is.
Cikkajánló:
$$2918$$
$$2917$$
$$2916$$