Újabb házak váltak lakhatatlanná Felsőzsolcán
Újabb házak váltak lakhatatlanná a nyár elején árvíz sújtotta Felsőzsolcán, így már 204 ingatlant kell újjáépíteni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban - tájékoztatta Németh Csaba, az önkormányzat szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Az előző adatok szerint 183 újjáépítésre szoruló
házról volt szó Felsőzsolcán, a kormányzatnak is ezt az adatot adta meg
az önkormányzat augusztus 16-án. Ám az azóta eltelt időszak alatt
további 21 házról állapították meg a statikusok, hogy lakhatatlan vagy
gazdaságosan nem javítható, így bontásra ítélték - közölte Németh Csaba.
A
júniusi árvíz nyomán a bontásra ítélt házak száma így 204-re nőtt
Felsőzsolcán, az önkormányzat a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon
keresztül szeptember 21-én jelezte ezt a kormánynak - tette hozzá.
A
szóvivő beszámolt arról is: 35 romba dőlt ingatlan tulajdonosa úgy
döntött úgy, hogy nem veszi igénybe az állami támogatást, elsősorban
azért nem, mert a biztosítótól kapott kártérítés összege nagyobb annál,
mint amit az állami újjáépítési programban kaptak volna.
Új házat
- hagyományos építőanyagból, illetve könnyűszerkezetből - épít 71
károsult, ötvenen pedig a lakásvásárlás mellett döntöttek.
Hárman nem adtak be támogatási kérelmet, egy esetben még statikai vizsgálat szükséges, egy másikban a biztosítási jogviszony kivizsgálása és a tulajdonosi viszony rendezése még tart, míg három esetben a tulajdoni jogviszonyok rendezése zajlik ezekben a napokban is - mondta Németh Csaba, aki ezzel kapcsolatban még megemlítette: két esetben jogvita van a tulajdonosok között, tizenkét olyan eset van, amikor valamilyen ok miatt - a biztosítási pénzt már korábban megkapta és el is költötte, vagy az ingatlan lakatlan volt, a tulajdonos életvitelszerűen nem lakott benne - a károsultak nem jogosultak az állami újjáépítési támogatásra.
Cikkajánló:
$$2919$$
$$2918$$
$$2917$$