A magyar készház gyártók könnyebben juthatnak be az európai piacra

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az Európai Készházépítők Szövetsége (EFV) csütörtökön véget érő szófiai konferenciáján a tagok azt szorgalmazták, hogy a minősített készházakat gyártók termékei szabadon áramoljanak a unió piacán, ezzel a magyar gyártók is könnyebben exportálhatnának - mondta Kárpáti József az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozatának (MAKÉSZ) elnöke az MTI-nek.

A konferencián elhangzott, hogy Brüsszelben az Európai Bizottság mellett működő Faipari Szövetség készházas képviselőt foglalkoztat. Feladata elsősorban az európai minősített készház építők érdekeinek a képviselete lesz. Emellett elő kell készítenie az egységes európai készház szabványt. Ennek keretében meg kell határozni a kötelező műszaki mutatókat, például azt, hogy milyen legyen az épület belső levegőjének a minősége, és hogy mennyi energiát fogyaszthat egy készház.

A tagországok beszámolóiból kiderült: a válságból való kilábalásra utal, hogy egyre nagyobb projektekre érkezik megrendelés. Például Zürichben két, egyenként 250 lakásos lakópark épül, Olaszországban pedig a földrengés sújtotta területen több mint 500 lakás épült készházas technológiával.

A tisztújítás során a leköszönt német Georg Huf helyett az osztrák Josef Gruber lett az EFV elnöke. Az új ötfős elnökségbe ismét megválasztották Fazekas Pétert, a MAKÉSZ elnökhelyettesét.

Az EFV állandó tagjai: Ausztria, Bulgária, Svédország, Svájc, Németország, Írország, Anglia és Magyarország. Megfigyelők: Oroszország, Olaszország, Lengyelország és Csehország.

Cikkajánló:

$$2938$$

$$2937$$

$$2936$$