Budai Gyula feljelentést tesz az Álomsziget ügyében

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Büntetőfeljelentést tesz Budai Gyula miniszterelnöki megbízott a Hajógyári-szigetre tervezett, Álomsziget elnevezésű projekt ügyében, továbbá kezdeményezte a szakminiszternél a beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt státuszának felülvizsgálatát.

Budai Gyula csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján közölte, a feljelentést egyrészt a Hajógyári-sziget 32 hektáros területének értékesítésével kapcsolatban teszi, másrészt pedig a beruházás kiemeltté nyilvánításának szerinte gyanús körülményei miatt.

A terület eladásáról szólva - az Állami Számvevőszék jelentésére hivatkozva - kifejtette: a privatizáció során figyelmen kívül hagyták a kulturális örökség védelméről szóló jogszabály rendelkezéseit, ugyanis a 32 hektáros területet az ott található, műemléknek minősülő Hadrianus-palotával együtt adták el, holott az említett törvény ezt kizárja.

A kiemeltté nyilvánítással kapcsolatban Budai Gyula azt mondta, a kiemelt beruházásokat illetően eljárásra jogosult ITD Hungaryt kihagyták az egyeztetésekből. Álláspontja szerint a kiemeltté nyilvánítással akarták kijátszani a hatósági előírásokat, így ugyanis az elsőfokú hatósági eljárások a helyi önkormányzathoz képest feljebb kerültek, vagyis az összes hatósági jogkört kivették a III. kerületi önkormányzati kezéből, kivéve a jegyző fakivágásokat engedélyező jogát. Megjegyezte, az óbudai önkormányzatnak olyan elfogadott rendezési terve volt, amely szigorú feltételekhez köti a beépíthetőséget. Az ügyben Budai Gyula egyeztetett a III. kerület polgármesterével is.

Teljesen egyértelmű, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánítás a befektetők érdekeit szolgálta - vélekedett Budai Gyula, aki szerint egyrészt hűtlen kezelés, másrészt hivatali visszaélés történhetett.

Szólt arról is, hogy 2009 januárjában a tel-avivi magyar nagykövet egyeztetést folytatott az izraeli befektetővel az ügyben, az erről készült feljegyzésben pedig az áll, hogy a befektető szerint problémát jelent, hogy Magyarországon "minden bürokratikus és lassú", továbbá a befektető élésen bírálta a magyar kabinet passzív hozzáállását az Álomsziget-projekthez. Ehhez képest 2009 márciusában - folytatta a megbízott - a kormány kiemeltté nyilvánította a beruházást.

Cikkajánló: 

$$2953$$

$$2951$$

$$2950$$