Egyszerűsödhetnek egyes hagyatéki eljárások

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Egyszerűsödhetnek egyes hagyatéki eljárások, ha a parlament elfogadja az erről szóló törvénymódosítási javaslatot. Répássy Róbert, a javaslat beterjesztője kedden a parlamentben azt mondta, nem csak egyszerűbbek, gyorsabbak is lehetnek az eljárások.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára expozéjában közölte, lényegében technikai jellegű törvénymódosításról van szó, de érdemi változtatásokat is végrehajtanának a hagyatéki eljárásról szóló törvényben.

Répássy Róbert elmondása szerint három területen tudnak módosítani. Az egyik szerint ezentúl a mezőgazdasági ingatlanok és a hozzájuk kapcsolódó ingóságok az államnak is felajánlhatóak, amit az állam automatikusan elfogad. Az államtitkár szerint erre a lépésre azért van szükség, mert egyes földek a nyilvántartási nehézségek miatt értéktelenné válnak, ezért az örökösök elutasítják ezeket az ingatlanokat. Az újabb és újabb lemondó nyilatkozatok után végül az államra száll az ingóság, vagy ingatlan, ezt a hosszú eljárást szeretnék lerövidíteni - mondta.

Újdonságlenne, hogy a megismételt hagyatéki eljárás megindításának ténye az ingatlan-nyilvántartásban feljegyezhetővé válna. Az államtitkár szerint ennek az az indoka, hogy a közjegyző a már lezárult eljárást egy éven belül megismételheti, ezáltal megváltozhat a megállapított örökös. Ha megindul egy ilyen eljárás, akkor erről tájékoztatni kell az esetleges vevőket is. Ezzel egy jogbiztonságot veszélyeztető helyzetet is megelőznének - tette hozzá az államtitkár.

Répássy Róbert tájékoztatása szerint változna a jegyzők feladatellátása is, a hagyatékileltárhoz ugyanis az elhunyt neve alapján már nem csak a közjegyzők, hanem a jegyzők is hozzáférhetnek.

Az államtitkár kitért arra is,hogy fél évvel ezelőtt az Alkotmánybíróság megsemmisítette a polgári törvénykönyv hatályba lépését szabályozó törvényeket, ez kihatással volta hagyatéki eljárás szabályozására is. Mivel bonyolult lett volna eldönteni, hogy mely passzusok függetlenek a Ptk.-tól, ezért átgondolták, hogy kell-e változtatni az eljárási szabályokon.

A javaslat a passzusok egyharmadát érinti és a szakmai szervezetek is támogatják - tette hozzá.

Cikkajánló:

$$2963$$

$$2960$$

$$2959$$