Közép-Kelet-Európa vonzza a befektetőket

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A közép-kelet-európai régió ingatlanbefektetési forgalma 2010 harmadik negyedévében elérte a 1,5 milliárd eurót (410 milliárd forintot), ami 60 százalékos növekedést jelent a második negyedévhez képest. – derül ki a CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb kutatási eredményeiből.

A régió negyedéves forgalma kétéves csúcson áll, hiszen az idén befektetett 3,3 milliárd euró jelentősen meghaladja 2009-es év teljes forgalmát (2,6 milliárd euró).

A kereskedelemi ingatlanbefektetések ilyen mértékű megugrását az egyik negyedévről a másikra  főleg a befektetők aktivitásának Lengyelországban és Oroszországban regisztrált jelentős megélénkülése támogatta. Ezen két ország együttesen 75 százalékkal részesedett a  régió teljes forgalomából 2010-ben, míg a többi kelet-közép-európai ország az alacsony likviditással volt kénytelen szembenézni az elmúlt negyedév során is.

Az átlagos tranzakció értéke a régióban 70 millió euróra (20 milliárd forint) emelkedett néhány jelentős eszköz, illetve portfolió eladásának köszönhetően.

Lengyelország és Kelet-Európa piacain az első osztályú ingatlanok hozamainak csökkenése folytatódott a harmadik negyedévben is. A hozamszint Kelet-Európában 50-100 bázispontot esett, Varsóban is az irodáknál 35 bázisponttal csökkent a minimális hozam. A legtöbb piacon azonban nem volt változás a negyedév során. A másik irányban volt kivétel Bukarest, ahol az első osztályú bevásárlóközpontok elvárt hozama 25 bázispontot emelkedett az áfaemelés és a közalkalmazotti bércsökkentés okozta gyengülő fogyasztási kilátások következtében.

Borbély Gábor, a CBRE régiós elemzője mindehhez még az fűzte hozzá, hogy „a kiskereskedelmi ingatlan volt a negyedév legkeresettebb az egész régióban. Magyarországon is csak ebben a szegmensben történt komolyabb tranzakció, ami még így is nagyságrendekkel maradt el a lengyel volumentől".

Cikkajánló:

$$2971$$

$$2970$$

$$2969$$