Alulbiztosítottak a magyar lakások

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A 4,3 millió magyar lakás közül 3,1 milliónak van biztosítása, azonban ezek jelentős hányada is alulbiztosított - közölte az Union Biztosító az MTI-vel.

A helyzetet jól jellemzi, hogy a tavaszi-nyári árvizek és viharok miatt keletkezett lakossági és kisvállalkozói kárból - a MABISZ adatai szerint - csaknem 7 milliárd forintot nem tudtak a biztosítók megtéríteni, fedezetlenség miatt.

A lakosság változatlanul az árat - a biztosítás díját - tekinti elsődlegesnek, amikor lakásbiztosítást köt. Az, hogy valójában milyen konstrukcióra lenne szüksége a családnak, csupán másodlagos a döntésben. Az ár-érték arány és a szolgáltatások minősége szintén alig szerepel a döntési tényezők között.

Az ügyfelek sok esetben nincsenek tisztában azzal, hogy pontosan milyen értékkel kell számolniuk a biztosítás megkötésénél, így már az alapérték-meghatározásnál is gyakran akad probléma.

Ingatlan esetében például sokan a piaci értékkel számolnak, pedig valójában az újjáépítési érték az, ami számít. Egy nagyobb kár esetén ugyanis a piaci érték nem irányadó, a biztosítónak azt az összeget kell térítenie, amelyből az adott lakás újra felépíthető. Hasonló a helyzet az ingóságokkal is, ahol a biztosításnak szintén a pótlás költségét kell fedeznie. A használt bútorok, ruhák értéke meg sem közelíti azt az összeget, amit például egy lakástűz miatt szükségessé váló pótlás jelent, hiszen ilyenkor nem használt bútort és ruhát, hanem újat venne a károsult - mutat rá a közleményben az Union.

Cikkajánló:

$$2991$$

$$2990$$

$$2989$$