Uniós támogatással építült telephely Székesfehérváron

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Európai uniós támogatással épített új telephelyet a biztonságtechnikai termékek fejlesztésére és gyártására szakosodott székesfehérvári Seawing Kft; a 366 millió forintos fejlesztés az Új Magyarország Fejlesztési Terv KDOP pályázatán nyert mintegy 100 millió forintos támogatással valósult meg.

A szerdán felavatott beruházás keretében kialakított infrastruktúrával, s azon belül az innovációt szolgáló tesztlaborok létrehozásával jelentősen növelni tudják a cég kutatás-fejlesztési tevékenységének hatékonyságát, továbbá lehetővé válik a munkavállalók számának bővítése is - mondta el az 1989-ben alapított, magyar tulajdonú vállalkozás ügyvezetője.

Pálffy Zoltán tájékoztatása szerint az évi mintegy 150 millió forintos nyereség mellett, 1 milliárd forint árbevételt produkáló cég csaknem 400 üzleti partnerét szolgálja ki, s több külső vállalkozót, alvállalkozót, telepítőt, továbbá átlagosan mintegy hetven saját munkavállalót foglalkoztat.

A vállalkozás a magyar biztonságtechnikai piac meghatározó rendszerszállítójaként elsősorban saját fejlesztésű rendszereket és eszközöket kínál a hazai és külföldi cégeknek.

Egyebek között Romániában, Szlovákiában, Horvátországban, Csehországban és Ukrajnában valósultak meg jelentős beruházások a Seawing rendszerekkel, de vannak sikeres ausztriai projektjei révén a Nyugat-európai piacokra is sikerült betörnie a társaságnak.

A vállalkozás alapvető célja, hogy az export arányának növelésével, s hatékonyabb piaci munkával ne csak hazai, hanem közép-európai szinten is piacvezetővé váljon - mondta az ügyvezető.

Székesfehérvár gazdasága szempontjából leginkább az Seawing fejlesztéséhez hasonló, az innovációt szolgáló fejlesztéseknek van jelentősége - hangsúlyozta az avató ünnepségen Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester.

Mint mondta, a város gazdasági jelentőségét mutatja, hogy egyre több cég szeretné az innovációs tevékenységét, azon belül kutatásfejlesztési tevékenységét Fejér megye székhelyén megvalósítani.

Cikkajánló:

$$2995$$

$$2994$$

$$2993$$