A TriGranit lezárta a WestEnd refinanszírozását

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A TriGranit Csoport lezárta a budapesti WestEnd City Center mintegy 400 millió eurós refinanszírozását a német Pfandbriefbank által vezetett nemzetközi bankkonzorciummal - közölte a cég az MTI-vel csütörtökön.

Demján Sándor a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy a WestEnd  eredményes működése és a refinanszírozás növeli a nemzetközi bankvilág bizalmát nemcsak a TriGranit, de egész Magyarország iránt. Ezt a bizalmat jól mutatja, hogy a mostani refinanszírozásban résztvevő bankok többsége már a WestEnd 1999-es finanszírozásában is jelentős szerepet vállalt - fűzte hozzá a TriGranit Fejlesztési Zrt. elnöke.

A refinanszírozásban a vezető Pfandbriefbank mellett a K&H Bank, az MKB Bank, az OTP Bank és az Unicredit Group vett részt.

Szabó Zsolt, a TriGranit befektetési igazgatója a megállapodás aláírásakor kiemelte: "a közel 400 millió eurós refinanszírozás egész Európában nagynak számít. A Lehman csődje óta a finanszírozási válság alatt a TriGranit Csoport ezzel az ügylettel együtt immáron 800 millió euró friss banki forrást tudott bevonni".

A teljes összeg kevesebb mint 10 százaléka érkezett magyar bankoktól.  Az összeg másik felét új beruházásokra vette fel a TriGranit Csoport. Így miközben a versenytársak leálltak az új fejlesztésekkel, a TriGranit tavaly a lengyelországi Krakkóban, az idén pedig a horvát fővárosban, Zágrábban nyitott, nyit meg egy 300 millió eurós beruházást - fűzte hozzá a közlemény szerint.

A magyar többségi tulajdonban lévő TriGranit Európa negyedik legnagyobb ingatlanfejlesztési és -üzemeltetési vállalata (PropertyEU 2010), amely Közép-Kelet-Európa 7 országában van jelen. A TriGranit Fejlesztési Zrt. összesen több mint 2 milliárd euró értékben fejlesztett projekteket és további 4 milliárd euró - többnyire vegyes hasznosítású - fejlesztés megvalósítását tervezi a következő években - áll a közleményben.

Cikkajánló:

$$2998$$

$$2997$$

$$2996$$