Bukott projekt mögé áll az Erste

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Egy "bedőlt" beruházás mögé áll az Erste Bank, és a leányvállalata, az Erste Ingatlan Kft. mintegy 4 milliárd forintos beruházással a jövő év karácsonyára megépíti Siófok új bevásárlóközpontját - mondta Somogyi Csaba, a beruházásért felelős társaság ügyvezető igazgatója csütörtökön Siófokon sajtótájékoztatón.

Az eredetileg a Sió Ingatlan Invest Kft. és a Balaton Coop Zrt. közös beruházásában tervezett Sió Plaza megépítéséhez már 2008-ban lebontották a régi üzletközpontot, de a Siófok főterén egy mélygarázs megépítését is magába foglaló beruházás megvalósításába beleszólt a gazdasági válság. A közel egy milliárd forintos hitellel megkezdett építkezés azóta csúfítja a balatoni város központját. Az elakadt beruházás projektcége idén tavasszal került a hitelező bank leányvállalatának tulajdonába.

Balázs Árpád, Siófok polgármester a rendezvényen elmondta, a város főterének teljes megújítása közel 6 milliárd forintba fog kerülni, amelynek része az üzletközpont megépítése. Elismeréssel szólt arról, hogy a finanszírozási és kivitelezési gondok miatt másfél évre elakadt beruházást folytatja a bank. Mégpedig úgy, hogy figyelemmel van a helyi igényekre: a turistaszezont követően kapcsolt csak gőzerőre az építkezés - tette hozzá.

A polgármester a kivitelező cég szakemberével együtt friss mérési eredményekre hivatkozva cáfolta, hogy a város főterén zajló építkezés miatt megdőlt, illetve megsüllyedt a tér közepén álló víztorony, és ezért állt le a felújítása.

Balázs Árpád kifejtette, a víztorony felújítása három okból szünetel: a szomszédságában zajlik az üzletközpont és a mélygarázs építése, nem készült el a beépítésre váró lift, továbbá mert az építkezések alatt haladt el Siófok teljes közműhálózata, amit ki kell váltani. Ez utóbbi miatt a víztorony építési munkálatait is újra kell engedélyeztetni.

Somogyi Csaba, az Erste Ingatlan Kft. ügyvezető igazgatója szólt arról, hogy a siófoki kereskedelmi központ építésénél a plázaberuházások megtérülési idejének duplájával kell számolniuk a projektcég kezdeti veszteségei, valamint a területen lévő korábbi áruház tulajdonosának igényei miatt. Hozzátette, a bank azért sem vonulhatott ki a beruházás mögül, mert üzleti kapcsolatban áll Siófok önkormányzatával, amelynek számlavezetője.

A cégvezető szólt arról is, hogy minőségi, és egyedi áruházzá kívánják fejleszteni Siófok új bevásárlócentrumát mind termékeiben, mind szolgáltatásaiban. Jelenleg ehhez keresnek partnereket.  

A pláza szerkezetépítési munkái december végére készülnek el, a mélygarázs vasbeton zárófödémjét pedig jövő március végén adja át az önkormányzatnak a kivitelező továbbépítésre. Az önkormányzat beruházásában épülő Szabadság tér kivitelezése ezt követően kezdődik.

Cikkajánló:

$$3002$$

$$3001$$

$$3000$$