Öt hét múlva átadhatják a gödöllői kastély felújított lovardáját

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Nagy tempóban, a terveknek megfelelően halad, s várhatóan öt hét múlva készen lesz a Gödöllői Királyi Kastély lovardájának felújítása; az épület a tervek szerint az európai uniós elnökség idején számos tanácskozásnak ad majd helyet.

Révész T. Mihály, a kastély ügyvezető igazgatója a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. kivitelezésében folyó munkálatokról az MTI-nek kifejtette: október vége óta szerkezetkészek a megújuló terek. Elkészült a lovarda Erzsébet-bejárójának faszerkezete és kőlábazata, a nagyteremben helyére került a kőburkolat, már üzemel az elektromos hálózat és a padlófűtés is. Befejeződtek a lovarda új bejárata előtti reprezentatív fogadóterület földmunkái, s elkezdték a legyező mintájú végleges burkolat kialakítását. Végéhez közeledik a vizes blokkok gépészeti szerelése, de a gépészeti- és légtechnikai munkálatok tovább folynak az elkövetkező hetekben.

Az európai uniós elnökség számos tanácskozásának helyszínéül választott gödöllői kastély megújult lovardáját időben, körülbelül öt hét múlva átadhatják - ígérte az igazgató, aki büszke arra, hogy a 638 négyzetméteres, egybefüggő, oszlop nélküli terem nemcsak Magyarországon, hanem a régióban is ritkaságszámba megy. Adottságai miatt a lovarda hosszú távon is nemzetközi presztízsű protokoll helyszínné válhat.

Noha az európai elnökséghez kapcsolódó gödöllői eseményeket még nem véglegesítették, az már biztos, hogy a miniszteri ülések ideje alatt (összesen 30-40 napon) a kastélyt és a parkot teljes egészében lezárják a látogatók elől - tette hozzá Révész T. Mihály. A szakértői tanácskozások valószínűleg nem indokolnak teljes zárást, a múzeum ezeken a napokon látogatható lesz.

Az ügyvezető igazgató hozzátette: a barokk épületegyüttesben a jövő év első felében zajló szokásos programok mindegyikét az uniós elnökségi eseményekhez igazítják. Az MTI információi szerint a kastélyba érkező delegációkat különleges időszaki kiállításokkal, kulturális programokkal, koncertekkel szórakoztatják majd.

A Gödöllői Királyi Kastély folyamatban lévő komplex fejlesztésének második ütemében a lovarda és barokk istálló csaknem 1700 négyzetméteren újul meg. A kiemelt projekt tervezett összköltsége 1 milliárd forint. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében kapott 900 millió forint pályázati támogatást a kisebbségi tulajdonos, a gödöllői önkormányzat 100 millió forintos önerővel egészít ki. A teljes beruházás 2011 végén zárul. A fejlesztés célja az épületegyüttes kulturális komplexum jellegének kiteljesítése.

Cikkajánló:

$$3028$$

$$3027$$

$$3026$$