Építőipar: messze még az alagút vége

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az építőipari termelés volumene szeptemberben mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 9,2 százalékkal csökkent a 2009 szeptemberihez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

Az építőipar teljesítménye tavaly június óta megszakítás nélkül csökken éves összevetésben, de a visszaesés április óta enyhül. Az idén az első kilenc hónapjában a termelés 10,5 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel korábban.

A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult. Az épületek építésének volumene 5 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbi alacsony bázisnál - az adat tartalmazza az épületek szerkezetépítése mellett az azokon végzett szak- és szerelőipari munkákat is. A növekedésben az ipari, a kereskedelmi és a felsőoktatási épületek ebben az évben megkezdett építése is szerepet játszott.

Az egyéb építményeken végzett munkák volumene ugyanakkor továbbra is jelentősen elmaradt az előző évitől: szeptemberben 22 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbi magas bázisnál miután, az előző évi bővülését okozó költségvetésből finanszírozott nagy projektek többsége befejeződött. Elsősorban az útépítéssel foglalkozó szervezetek termelése esett jelentősen vissza, míg a közműépítéssel foglalkozó szervezetek termelése az egy évvel korábbi szinten maradt.

Szeptemberben az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése - amely az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza - 1,5 százalékkal alacsonyabb volt  2009 azonos időszakánál. Az egyéb építmények termelése az előző évi növekedés után 30,6 százalékkal csökkent; a speciális szaképítés ágazaté - melynek zömét szerelési és szakipari munkák adják - 4,3 százalékkal emelkedett.

Az építőipar termelői árai 2010 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,4 százalékkal emelkedtek. Az épületek építése ágazatban az árak 0,7 százalékkal nőttek, az egyéb építmények építése ágazatban  1,1 százalékkal  haladták meg az egy évvel korábbi szintet.

Cikkajánló:

$$3033$$

$$3032$$

$$3031$$