Luzskov volt moszkvai polgármester feleségét is érintő nyomozás indult

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az építkezési vállalkozó Jelena Baturina - Jurij Luzskov szeptemberben leváltott volt moszkvai polgármester felesége - is érintett egy büntetőeljárás keretében kezdett vizsgálatban, amelyet 58,8 hektárnyi telek jogtalan átruházása ügyében indítottak. Baturina konszernje cáfolta a vádakat.

Megfigyelők ezzel kapcsolatban utaltak arra, hogy ez Luzskov üldöztetésének kezdetét jelentheti, az ilyen meghurcolások ugyanis gyakran kezdődnek gazdasági bűncselekmények gyanújának felvetésével. 

A vizsgálat tényét az ügyészség mellett működő nyomozati bizottság jelentette be kedden, de Baturina Inteko konszernje cáfolta Vlagyimir Markinnak, a bizottság szóvivőjének közlését, hangsúlyozva, hogy a telkek teljesen törvényesen, vásárlás útján kerültek birtokába. 

A Moszkva nyugati részén lévő területet eredetileg az államfő rendeletével helyezték szövetségi tulajdonba, diplomáciai képviseletek építésének céljára. Az illetékes területi önkormányzat később jogsértő módon igazolta, hogy a telkek a Matvejevszkoje cég tulajdonát képezik, s ezt az illetékes fővárosi hatóságok 2003-ben bejegyezték. Később a 16,38 és 38,43 hektár területű telkek az Inteko konszern két vállalatához kerültek 

Az Inteko kedden határozottan leszögezte, hogy a telkek jogosan jutottak birtokába, azokat a Matvejeszkoje Zrt-től vásárolta, bár jelenleg peres eljárás tárgyát alkotják.

Luzskovot, aki 18 éven át volt Moszkva polgármestere, amíg szeptemberben bizalomvesztés indokával felmentette Dmitrij Medvegyev államfő, mindig is azzal vádolták, hogy felesége javára intézi a főváros ügyeit, ezért megy jól az Intekónak. 

Baturina Oroszország leggazdagabb asszonya, ingatlanbirodalma értékét a Forbes Magazin 2,9 milliárd dollárra becsüli. 

Luzskovot leváltása után többször is megkérdezték, nem tart-e attól, hogy üldözni kezdik, s mindannyiszor azt válaszolta: ezt nem tudja kizárni, számos példa volt már ilyenre, de feleségével úgy döntött, hogy minden körülmények között Moszkvában maradnak. Két egyetemista korú lányát azonban elküldte Londonba, mert félti őket.

Cikkajánló:

$$3047$$

$$3044$$

$$3043$$