144 millió forint zajvédelemre

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Kiegészítő beruházásként nettó 144,4 millió forintért a Planorg ’95 Kft. javíthatja meg több mint ezer lakóépületi ablak hangszigetelését az M3 autópálya kivezető szakasza mellett - a Budapest Főváros Önkormányzata által kiírt, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzés eredménye a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A főváros még tavaly ősszel kötött szerződést a Planorg ’95 Kft.-vel a városból kivezető autópálya szakasz mentén fekvő lakóterületek zaj elleni védelmére. Az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmusok támogatásával megvalósuló projekt keretében előbb akusztikai tervet kellett készíteni a területre. Az előzetes pénzügyi kalkuláció 2.276 ablak passzív zajvédelmét tartalmazta, 4.021 négyzetméter nagyságban.

Az előirányzott költségből nem lehetett felújítani a tervben szereplő több mint kétezer ablakot, viszont a támogatóval csak úgy lehet elszámolni, ha az akusztikai tervben szereplő valamennyi ablakot megjavították. Ezért volt szükség kiegészítő beruházásra, amit most az eredeti közbeszerzés nyertes cége végezhet el.

Korábban, más jellegű beruházásoknál marasztalt már el ajánlatkérőket a Közbeszerzési Döntőbizottság azért, mert a kiegészítő munkákra is írhattak volna ki nyílt közbeszerzést.

Cikkajánló:

$$3049$$

$$3048$$

$$3047$$