Februárban megkezdődhet az új lakópark építése Devecserben

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A lakossággal folytatott egyeztetés lezárulta után a jövő év februárjában megkezdődhet az új lakások építése a vörösiszapömlés által sújtott Devecserben - mondta Bakondi György katasztrófavédelmi kormánybiztos egy lakossági fórumon pénteken Devecserben.

Az építkezés megkezdéséhez az kell, hogy az érintett lakosok minél hamarabb döntést hozzanak arról, hogy a kormány által felkínált lehetőségek közül mit választanak - tette hozzá a kormánybiztos. Bakondi György a lakossági fórumon felajánlotta, hogy a károsultak megtekinthetik a 2001-es beregi árvíz után újjáépített falvakat és az elkészült házakat.

Az újjáépítésre megszabott, jövő év június végi határidő akkor tartható, ha a károsultak legkésőbb a jövő hét végéig eldöntik, hogy milyen házba szeretnének költözni - mondta a kormánybiztos. Kiemelte: az államnak eddig 4,7 milliárd forintjába került a vörösiszap-katasztrófa.

A kártalanítás keretén belül a károsultaknak lehetőségük van új építésű házba költözni a három katasztrófa sújtotta településén vagy az ország más településén is, ebben az esetben azonban az önkormányzatnak garanciát kell vállalnia a kártalanításkor megállapított keretösszegre - ismertette a fórumon a kormánybiztos.

Használt lakást  az iszapömlés károsultjai az ország bármely településén vásárolhatnak, és arra is lehetőségük van, hogy magasabb értékű ingatlanba költözzenek, ha megfizetik az értékkülönbözetet. Az ingyenes értékbecslést az állam biztosítja - tette hozzá. Bakondi György 91 károsult vitatott értékbecslése esetében kérte az újbóli becsérték megállapítását a szakértőktől.

Az útzárról és a forgalomkorlátozásról a biztos elmondta, hogy az új kolontári biztonsági gát befejezéséig - várhatóan december 23-ig - fenn kell tartani, mert a sérült tározó gátszakadása esetén a X-es és a IX-es kazettából ötmillió köbméter vörösiszap ömölhet ki.

Kérdésre válaszolva Simon Attiláné, az E.ON megyei ügyfélszolgálatának vezetője közölte, hogy a bontásra ítélt házaknál a cég ingyenesen leszereli a mérőórákat. A lakosság 2011. március 11-ig számlafizetési kedvezményt kap, nem fizetés esetén nem küldenek felszólítást, és jövő év szeptember végéig részletfizetési kedvezményt is adnak. Akinek november 15-ig hátraléka keletkezett, annak tartozását az áramszolgáltató elengedi - mondta Simon Attiláné.

Szaló Péter, a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár elmondta, hogy a térség ingatlanjaira megállapított 120 ezer forintos négyzetméterár nem fedezné az új házak építését, ezért kedvező közbeszerzési eljárásra volt szükség.

A károknál az állam ténylegesen többet fog költeni az új lakásokra, a lakosság két-négy háztípusból választhat. Az épülő házak eddigi 100 négyzetméteres maximális méretét is módosították: az új ingatlan nagyobb lehet, ha a károsodott ház is nagyobb volt - tette hozzá.

Cikkajánló:

$$3070$$

$$3067$$

$$3066$$