Megújul a 31-es főút Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyében

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Két részletben tervezik felújítani a Budapest–Jászberény–Dormánd között futó 31. számú főutat Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyében, a beruházás előkészítése már folyik, és 2012 április elejéig lezárul - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) szerdán az MTI-vel.

A beruházás előkészítésére a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretén belül bruttó 903 millió forint áll jelenleg rendelkezésre, és további 109 millió forintról szóló támogatási szerződés előkészítése van folyamatban, aminek 15 százaléka magyarországi forrás, 85 százalékát pedig az ERFA fedezi.

A korszerűsítési munkálatok során a tervek szerint – a Jászberény átkelési szakasz kivételével – összesen 53 kilométeren újítják fel és erősítik meg a kétszer egy sávos főút burkolatát úgy, hogy 11,5 tonna tengelyterhelésű járművek számára is járható legyen. A projekt előkészítése keretében a meglévő kerékpárút-hálózathoz kapcsolódó kerékpárutak kiviteli terveit is elkészítik.

A beruházás Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszaira a tervezési feladatokat a TURA-TERV-ÚT-TESZT Konzorcium, a Heves megyei szakaszokra pedig a Speciálterv-Környezetfejlesztés-C-Terv Konzorcium végzi.

Cikkajánló:

$$3090$$

$$3089$$

$$3088$$