4 év alatt 40 százalékkal csökkent az építőipar termelése

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az idén 10 százalékkal, az elmúlt négy évben 40 százalékkal csökkent az építőipari ágazat termelése - mondta Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke a szervezet évzáró közgyűlésén szerdán Budapesten.

A közgyűlésen előadást tartott Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki a kötelező kamarai tagság előnyére hívta fel a figyelmet. Kifejtette, ha ez megvalósul, akkor a kamara létrehozhat egy olyan elektronikus rendszert, amely a vállalkozónak jelzi, ha a megrendelő cégben olyan személy tevékenykedik, aki korábban csődbe vitt társaságban volt tulajdonos, vagy pedig vezető tisztségviselő. Ezzel visszaszorítható lenne a lánctartozás - tette hozzá az elnök.

Tolnay Tibor az iparág idei termelését 1.850-1.900 milliárd forintra prognosztizálta. Lakás várhatóan 16 ezer épül az idén, és nincs semmi jel arra, hogy jövőre több épülne - tette hozzá. Az építőiparban legálisan foglalkoztatottak száma négy év alatt 60 ezer fővel csökkent. A válság miatt 2.500 milliárd forint beruházás tolódott későbbre, ennyi megrendeléstől esett el az építőipar.

Az elnök az uniós pénzek átrendezésétől várt némi többlet-megrendelést, de jövőre ez is legfeljebb 1-2 százalék pluszt hozhat. Ennek ellentmond az, hogy szeptember végén az építőipar szerződésállománya 2,4 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban, a magasépítésben a visszaesés 11,7 százalék.

Az ágazat 152 ezer forintos átlagbére elmarad a nemzetgazdasági átlagtól, s amíg más ágazatokban jövőre 4-7 százalék béremelés várható, addig ez az építőiparban 0-3 százalék közé esik. Az építőipart a gazdaság lakmuszpapírjának nevezte Parragh László. Ha az építőiparnak jól megy, akkor a gazdaság is fejlődik - fejtette ki.

Az elnök grafikonon mutatta be azt, hogy a multinacionális cégek milyen magas tőkemegtérülést értek el Magyarországon az egyes ágazatokban. Parragh László javaslatai között szerepelt a privatizációs szerződések újratárgyalása és a monopóliumok hatósági eszközökkel való megtörése is.

Az MKIK elnöke elmondta, a szakmunkásképzésben a gyakorlati képzés lesz a legfontosabb. Ebben szerepet kapnak a szakmai szervezetek is.

Cikkajánló: 

$$3097$$

$$3096$$

$$3095$$