Tartják a határidőt Szegeden

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Határidőre, mintegy tízszázalékos megtakarítással fejeződik be Szegeden a belváros rekonstrukciójának első üteme; az uniós támogatással elkészülő beruházás összköltsége 3 milliárd forint lett - értékelték a csongrádi megyeszékhelyen csütörtökön a városi fejlesztéseket.

Nagy Sándor, a városüzemeltetési és fejlesztési bizottság alelnöke elmondta: az első ütemben elkészült a Kölcsey utca, a Reök-palota előtti tér, a Gutenberg utca, illetve a Mars tér. A teljes beruházás december végére fejeződik be. Összesen 27 hektárnyi belvárosi terület újult meg,  mintegy 8000 négyzetméternyi zöld területet és több mint 12 ezer négyzetméter forgalomcsillapított területet - gyalogos, illetve vegyes forgalmú közterületet alakítottak ki.

A beruházás mellett tömegközlekedés-fejlesztés is folyamatban van Szegeden, szépülnek az egyetemi épületek, a Londoni körúton új bevásárlóközpont épül, új belvárosi hoteleket is kialakítanak. A város elérhetősége jelentősen javul, ahogy átadják az M43-as autópályát. Az élhetőséget a közterületek felújítása javítja, az életminőséget a panelházak rekonstrukciója is szolgálja, melyekből több mint 26 és fél ezer újult meg az utóbbi években. Emellett több iskolát is átalakítottak.

A városrehabilitáció 2,7 milliárdos második ütemének több szakasza van - mondta el Tapasztó Sándor, a Szeged Pólus Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Elsőként a Semmelweis és Oldal utca rekonstrukciója, valamint a Boldogasszony sugárúton körforgalom kialakítása valósult meg. Következő lépésként a Semmelweis utca kap díszburkolatot. A beruházás legnagyobb eleme a Dugonics tér teljes átépítése lesz, a környező utcák felújításával.

Ezek közé tartozik az Eötvös utca, az Apáthy utca, a Somogyi utca Kelemen utcáig tartó szakasza, valamint a Toldy utca. Ezen a területen teljes zöldfelület-rekonstrukció valósul meg, és díszburkolatot kap ez  a terület is. A tervek szerint a projekt 2011 második negyedévében folytatódna, és 2012 tavaszára érne véget.

Cikkajánló:

$$3098$$

$$3097$$

$$3096$$