A lakáspiac fellendülésének kulcsa a vevő bizalma

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A külföldi ingatlan befektetők bizalma megrendült a magyar piac iránt, így az építőipar sem kap megrendelést, a kiutat csak a megfelelő kormányzati döntések jelenthetik - mondta Futó Gábor, a Futureal csoport vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Ez utóbbinál áttörés lenne, ha a mai 8-9 százalékos kamat fix 6 százalékra csökkenne - tette hozzá a vezérigazgató.

A Futureal csoport 270 ezer négyzetméternyi épületet adott át idén. Ebben szerepel a nagybányai Gold Plaza, a Corvin sétányon a bevásárlóközpont, irodák és lakások, továbbá zuglói lakások is. A hazai fejlesztő mindig optimistább, mint a külföldi - mondta Futó Gábor. A külföldi ugyanis azt látja, hogy a tulajdonjog nincs biztonságban, nem kiszámítható az adórendszer, veszélyben a sajtószabadság, és nem indulnak a strukturális reformok - tette hozzá.

A külföldi ingatlanfejlesztők távozása azért nem hozza helyzetbe a magyar fejlesztőket, mert kevés a tőkéjük. A bankok pedig a három évvel ezelőtti 10-20 százalék helyett 40 százalék önerőt kérnek, így a saját tőkére vetített hozam a töredékére esik a korábbinak.

A budapesti piacon a harmadik negyedévben 20 ezer négyzetméter irodára újították meg a bérlők a szerződést, és 7 ezer négyzetméter volt a bérbe adott új terület- Ha ez a tendencia maradna, akkor lassan "felszívódna" a 600 ezer négyzetméter üresen álló irodaterület - mondta Tatár Tibor, a Futureal Development Holding vezérigazgatója. Valójában a 600 ezer négyzetméter harmada rossz helyen és rossz minőségben épült iroda - tette hozzá.

A vezérigazgató bemutatta a Kelenföldi pályaudvar előtti Etele térre tervezett bevásárlóközpontot. Ennek a bérbe adható területe 44 ezer négyzetméter lesz, és ha a 4-es metró megnyit 2014-ben, akkor az Etele City Center is kinyít - mondta Tatár Tibor. A finanszírozást 2-3 bank konzorciuma biztosítja, de a végső beruházási összeget még nem határozták meg.

A budapesti lakáspiacon öt év alatt az egy projektre jutó lakásszám 86-ról 16-ra csökkent - mondta Földi Tibor, a Futureal lakásépítő cége, a Cordia Zrt. vezérigazgatója. Amíg 2005-ben az eladott lakások 15 százaléka volt készleten, addig az idén ez az arány 60 százalék. A vevők a 20 millió forint alatti lakásokat keresik, minden tizedik vevő kér csak 30 milliós, vagy drágább lakást. Az idén 2.200 lakás fogy Budapesten, öt éve ez 11 ezer volt. A lakáspiacon sokat lendítene, ha - mint Romániában  - az áfát 4-5 százalékra csökkentené az állam - mondta a vezérigazgató.

Cikkajánló:

$$3107$$

$$3106$$

$$3105$$