KSH: októberben is csökkent az építőipari termelés

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az építőipari termelés volumene októberben mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 12,2 százalékkal csökkent a tavaly októberihez képest, míg szezonálisan kiigazítva a termelés 2,5 százalékkal volt alacsonyabb az előző havinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

A termelés az idén minden hónapban kisebb volt, mint egy évvel korábban: a legnagyobb, 18,7 százalékos visszaesés júniusban volt, míg a legkisebb, 2,6 százalékos, augusztusban. Az építőipar hanyatlása tavaly június óta megszakítás nélkül tart, és 2009-ben is csak két hónap mutatott növekedést az előző év azonos időszakához képest. 

Tavaly októberben a termelés 2,9 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban.
Az idén októberben folyó áron 175,2 milliárd forint értékű volt a termelés, míg az első tíz hónapban 1.432,5 milliárd forint.

A KSH adatai szerint októberben mindkét építményfőcsoport termelése elmaradt az egy évvel korábbitól. Az épületek építésének volumene 2009. októberhez viszonyítva 15,9 százalékkal esett vissza az épületek szerkezetépítési munkáinak, illetve a szak- és szerelőipari munkák volumenének jelentős csökkenése következtében. Az egyéb építményeken végzett munkák volumene ugyanakkor 8,1 százalékkal mérséklődött, elsősorban az útépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének visszaesése miatt, amit a közműépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének növekedése nem tudott ellensúlyozni.

Szeptemberhez viszonyítva szezonálisan kiigazított adatok alapján az épületek építése 11,4 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 5,7 százalékkal emelkedett.
Az év első tíz hónapjában az épületek építése 6,7, az egyéb építményeké 15,1 százalékkal esett vissza.

Októberben az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése - ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza - 14,1 százalékkal volt alacsonyabb a tavaly októberinél. Az egyéb építmények termelése 10,8 százalékkal csökkent, míg a speciális szaképítés ágazaté, amelynek zömét szerelési és szakipari munkák adják, 11,9 százalékkal volt kisebb, mint 2009 októberében.

A KSH adatai szerint az októberben kötött új szerződések volumene egyharmadával alacsonyabb volt az előző évinél. Ezen belül az épületek építésére 36, az egyéb építmények építésére 29,8 százalékkal alacsonyabb volumenű új szerződést kötöttek. A jelentős visszaesés a 2009 októberében ipari épületekre, vasút- és közműépítésekre kötött nagy értékű szerződések miatti viszonylag magas bázis következménye.
Az építőipari vállalkozások január-októberben kötött új szerződéseinek volumene 10,3 százalékkal volt kisebb, mint 2009 január-októberében.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene 8,3 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz mérten. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya egyötödével kisebb, míg az egyéb építményeké 0,9 százalékkal magasabb volt a 2009. október véginél.

Cikkajánló:

$$3115$$

$$3117$$

$$3116$$