A főváros cáfolja, hogy letett volna a 4-es metróról

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A főváros cáfolta azt a lapértesülést, amely szerint az önkormányzat letett volna a 4-es metró második szakaszának megépítéséről. A főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-nek azt mondta: akkor lesz gazdaságos a beruházás, ha elkészül a folytatása is.

Szűcs-Somlyó Mária közölte, a beruházás második szakasza azért nincs benne a város jövő évi költségvetési koncepciójában, mert egyelőre az első szakaszt akarják befejezni, valamint a BKV-t működtetni.

A kommunikációs igazgató szerint akkor lehet tervezni a beruházás folytatását, ha majd látszik, hogy megvan-e a pénz az első szakaszra.

Az MTI azt követően kereste meg a Városházát, hogy a Népszava a birtokába került költségvetési koncepció alapján azt írta: törölték a 4-es metró második szakaszát a főváros 2017-ig szóló hétéves fejlesztési tervéből, így leáll a Baross tértől a Bosnyák térig tartó újabb ütem megvalósítása.

A 2011-es költségvetési koncepció metrófejezete - közölte a lap - "világosan fogalmaz", eszerint "a második szakasz nem kerül megvalósításra, 2011-től nincs tervezett projektköltség."

Tarlós István főpolgármester az októberi önkormányzati választás után azt mondta, külön vizsgálják a 4-es metró beruházását és nem akarják leállítani a beruházást. Kérdésesnek nevezte azonban, hogy azt be tudják-e fejezni, mert - mint fogalmazott - ma még nem ismert, hogy ehhez elegendő forrással rendelkezik-e a főváros. 

Atkári János, korábbi főpolgármester-helyettes, akit Tarlós István pénzügyi szaktanácsadónak kért fel, a Fővárosi Közgyűlés októberi alakuló ülésén arról beszélt újságíróknak, hogy a 4-es metró esetében az első szakasz kivitelezési szerződései "olyan mértékben előrehaladottak", hogy ott a leállítás nem hozna megtakarítást. A második szakasz elhagyása pedig - szavai szerint - "nagyon fájdalmas lenne", a főváros végérvényesen elveszítene uniós pénzeket, amennyiben nem vállalkozna a második szakasz megépítésére.

Cikkajánló: 

$$3136$$

$$3135$$

$$3134$$