Több mint 100 millióval tartozik a csongrádi elkerülő utat építő konzorcium

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Több mint 100 millió forinttal tartozik csongrádi cégeknek a város elkerülő útját építő konzorcium, bár a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. már fizetett a fővállalkozónak - írta csütörtöki számában a Délmagyarország.

A napilapnak a Csongrádi Agyagbánya II. Bt. társtulajdonosa, Szabó József elmondta: tulajdonostársával 2009-ben 32 ezer 500 köbméter útépítési agyag leszállítására szerződött az elkerülő út kivitelezési munkáit elnyerő Csongrád 2009 Konzorcium tagjával, a Szeviép Zrt.-vel. A konzorciumot a Colas Építő Zrt. vezette.

A több mint 16 milliós árból alig 5 millió forintot fizetett ki a Szeviép, amely időközben felszámolás alá került. Később a Szeviéppel egyezkedtek a bányatulajdonosok, ám csak ígéretet kaptak, miközben befizették az ügylet után járó adókat és járulékokat, összesen mintegy 7 millió forintot. 

A NIF nyilatkozata szerint a ki nem fizetett alvállalkozói teljesítésekkel összefüggő összes számla ellenértékét kifizették a fővállalkozónak. Több ízben tárgyaltak az alvállalkozói követelések rendezéséről, de szűkös jogi eszközeik miatt ennél többet nem tehettek. Hasonlóan nyilatkozott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is, ahol kiderült: a Szeviép Csongrádon többeknek is tartozik, összesen mintegy 100 millió forinttal. 

A város önkormányzata nem kíván beavatkozni, két magáncég ügyének tekinti az esetet. A konzorciumvezető Colas Útépítő Zrt. pedig, úgy nyilatkozott a napilapnak, hogy a konzorciumi egyetemleges felelősség jogi értelmezésük szerint csupán a megrendelő felé igaz, az alvállalkozók irányába nem. Ez teljesült is, megépült az út, de egymás alvállalkozóival nincs dolguk.

Cikkajánló: 

$$3153$$

$$3152$$

$$3151$$