Kezdődik a Váci Greens irodaház építése

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A kivitelező tenderek lezárultak, így elkezdődik a belga Atenor Group összesen 50 milliárd forint beruházással megvalósuló Váci Greens irodaházának építése - közölte a fejlesztő az MTI-vel.

A fejlesztő tavaly november végén jelentette be, hogy a Váci úton, közel a Duna Plázához, volt ipari területen, 85 ezer négyzetméter A-kategóriás iroda építését kezdi meg. Az első ütem 15.500 négyzetméter irodából, 9.000 négyzetméter mélygarázsból és 1.000 négyzetméter kereskedelmi-szolgáltató területből áll. 

Ennek generálkivitelezője a CFE Hungary Kft. lesz, a költségellenőri feladatokat a Spányi és Jakab Kft. látja el, míg a projekt műszaki ellenőrzését az EC Harris végzi. Az első ütem befejezési határideje jövő év ősze. A folytatást 1-1,5 éves ütemezéssel tervezi a fejlesztő.

Jelenleg ez Budapest legnagyobb irodafejlesztése. A tavalyi fejlesztői bemutatkozáson Tóth József angyalföldi polgármester meg is jegyezte, hogy a válság óta ez az első jelentős fejlesztés a kerületben, míg korábban volt olyan év, amikor 2 ezer lakást és 100 ezer négyzetméter irodát adtak át a fejlesztők a XIII. kerületben. 

Az Atenor Group a brüsszeli tőzsdén jegyzett társaság. A részvényei összértéke 200 millió euró. A múlt évet 7,32 millió eurós üzleti eredménnyel zárta. Brüsszel és Luxemburg után előbb Bukarestben kezdett ingatlanfejlesztésbe, most jutott el Budapestre.

Cikkajánló: 

$$3166$$

$$3167$$

$$3168$$