Egyedi kormánydöntés magyar cégeknek is

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Jelenleg is folyik olyan, az egyedi kormánydöntés (EKD) alapján adható komplex állami támogatási rendszer keretében megvalósuló projekt előkészítése, amelynek kedvezményezettje magyar iparvállalat - tudta meg a Világgazdaság.

A gazdasági napilap forrása üzleti titokra hivatkozva ennél többet nem kívánt elárulni, de arra azért felhívta a figyelmet, hogy az EKD-konstrukció - a nemzetközi és az uniós norma szerint – a nemzeti elbánás elve alapján működik: azaz minden beruházó - legyen magyar, külföldi, esetleg multinacionális cég - kedvezményezettje lehet, ha megfelel a kritériumoknak.

A napilap pénteki száma ismerteti: kevés, de azért van olyan magyar tulajdonú cég, amely idehaza képes egyszeri, minimum tízmillió euró értékű beruházást végrehajtani. Ugyanakkor az EKD-támogatások és a hazai kkv-szektor állami dotációja között nincs közvetlen összefüggés; más szóval, attól, hogy a külföldiek kevesebb EKD-támogatást kapnának, még nem jutna erőteljesebb állami mankóhoz a hazai kkv-szféra.

Ezzel együtt is elképzelhető, hogy lesz némi változás az EKD-rendszerben, s az sem kizárt, hogy az elvárt minimális beruházási összeg mértékét leszállítják. Folyik ugyanis a szisztéma felülvizsgálata, de a véglegesítéssel meg akarják várni az Új Széchenyi Terv pénteki indítását, hogy az EKD is szervesen illeszkedhessen az általa is képviselt gazdaságpolitikába - tudta meg a gazdasági napilap a kormányzati koncepció lényegét.

Cikkajánló: 

$$3170$$

$$3171$$

$$3169$$