Pénteken adják át a Tiszavirág gyalogoshidat Szolnokon

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az eredeti határidőhöz képest csaknem öt hónapos csúszással, pénteken adják át a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak Szolnok új tiszai átkelőjét - közölte a város önkormányzata és a beruházás műszaki ellenőrzésével megbízott cég az MTI-vel.

Pókász Endre, az önkormányzat sajtóreferense elmondta: erre az alkalomra ünnepi programsorozatot szerveznek a megyeszékhelyen. Az eseményen a tervek szerint részt vesz Kövér László, az Országgyűlés elnöke is. Közép-Európa leghosszabb, illetve a Tisza egyetlen gyalogos- és kerékpároshídját Beer Miklós váci megyés püspök szenteli fel. 

Dobó Gábor, az Utiber Közúti Beruházó Kft. projektvezetője közölte: a szükséges hatósági engedélyeket beszerezték, ez lehetővé teszi a híd ideiglenes forgalomba helyezését. 

Tájékoztatása szerint azt tervezték, hogy mostanra a híd kivitelezése során alátámasztásként szolgáló acélszerkezeteket is eltávolítják a Tisza medréből, de ezt a hetek óta tartó áradás nem tette lehetővé. Így csak a két felvízi támasztékot bontották el, s azokat kényszermegoldásként a mederbe dobták, mert attól tartottak: egy esetleges jeges árhullám nekinyomhatja az állványzatot az átkelőnek, amelyben emiatt súlyos károk keletkezhetnek.

Dobó Gábor hozzátette, hogy a híd használatát nem befolyásoló teendőket - a parti pillérek körüli kövezést, a másik két támaszték lebontását és a vízben lévő acélszerkezetek kiemelését - is igyekeznek a lehető legrövidebb időn belül, még a tavasz beköszöntéig befejezni.

A Tiszavirág gyalogoshíd átadását eredetileg 2010. szeptember 1-jére, Szolnok város napjára tűzték ki. A beruházás csúszását a szakemberek az elmúlt bő egy évben kialakult sorozatos vis maior helyzetekkel - elsősorban a Tisza magas vízállásával - indokolták. 

A projektvezető utalt arra: a 2009 őszén kezdődött építkezés során számos, az ártéri munkaterületet részben vagy egészen elöntő árhullám vonult le a Tiszán, s ez hátráltatta a híd alapozását. Tavaly szeptemberben pedig egy baleset vetette vissza a beruházás ütemét: munkavégzés közben a Tiszába esett és megfulladt egy munkás. Az eset miatt a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával indított eljárást.

Közép-Európa és az ország legnagyobb gyalogoshídjának elkészítése nettó 1,2 milliárd forintba kerül, a költségek 70 százalékát európai uniós támogatásból, a többit pedig önerőből fedezte a Tisza-parti megyeszékhely önkormányzata. 

A tiszavirágot mintázó, acélszerkezetű építmény különleges, ritkán alkalmazott műszaki megoldások egész sorát vonultatja fel. Tömege 550 tonna, hossza 444 méter. A folyómederhez legközelebb eső két pillér egymástól 120 méter távolságban áll. A projekt részeként új dísztér is épült a gyalogoshíd belvárosi hídfőjénél, Szolnokon.

Cikkajánló: 

$$3181$$

$$3180$$

$$3182$$